Van, amikor nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, ételre, energiára van szükségünk, hanem más jellegű hiányainkat próbáljuk pótolni, stresszt oldunk, biztonságot keresünk, önjutalmazunk. Vannak, akiknél csak időszakosan jelentkezik, vannak, akiknél rögzült reakció az evés a problémák elodázására. Mutatunk pár lelki okot, ami megbújhat az érzelmi evés hátterében.
Sóvárgás a szeretet, elismerés után
Vannak, akik hajlamosak arra, hogy a jó, elismerő, szeretetteljes szavak hiányában ételekkel töltsék tele magukat. Sokszor halljuk a saját környezetünkben is ezt a mondatot: hogy valami jó is történjen már velem, eszek egy kis csokit, sütit. Vagy pont mi mondjuk.
A boldogsághormonra hivatkozva jöhetnek a cukros fincsiségek – az érzelmi szükségleteket azonban nem tudjuk étellel kielégíteni.
Ha valaki ízekkel, kulináris örömökkel kényezteti magát, úgy érezheti, hogy egy időre elnyomja magában a vágyat, ami másra, nem is az ételre irányul. Vannak, akik emiatt híznak el, miközben fel sem ismerik, hogy a lelket nem étellel kell táplálni. Ez egy énvédő mechanizmus, amivel az a baj, hogy a meglepisütik és ajándékpizzák elfogyasztása csak lelkiismeret-furdalást szül. A szeretetre pedig ugyanúgy éhes marad az ember.
Az evés került az öngondoskodás helyére
Az evés rituáléja lehet nagyon szépen megtervezett. A tálalás, az ízek egyvelege, a beszerzett finomságok az önmagunkról való gondoskodás érdekében is történhetnek. Ha valaki nem kap elég időt, odafigyelést a párjától, családjától, az étkezéssel a magáról való gondoskodás érzését kaphatja meg. Sok túlsúlyos ember nem is tud róla, hogy miért is vette meg azt a sok kaját, amit egyedül, nem közösségben, nem a családdal fogyasztott el.
Pszichológusok és terapeuták sokszor arra a következtetésre jutnak a túlsúlyos pácienseikkel történő beszélgetések során, hogy a gyermekkorban hiányként fellépő szülői odafigyelés kompenzálása is megmutatkozhat a túlevésben.
Önjutalmazás
Hány filmben láttuk már, hogy szerelmi bánattól szenvedve a főhős kinyitja a hűtőt és vég nélküli jégkrémfalásba kezd, vagy előkap egy bonbonos dobozt! Ha valaki megbántott, lefaragott az önbecsülésünkből, odaszúrt vagy beszólt, úgy érezzük, nekünk kell valami jót tenni magunkkal a lelki egyensúlyunk helyrebillentéséhez. Akiknél rögzült ez a reakció, sajnos feleslegesen sok kalóriát is bevihetnek a szervezetükbe, ami elhízáshoz vezet. A testképpel való elégedetlenség pedig újabb problémákat generál.
Unalom elnyomása
Az unalom sok rossz szokást szül. Ha nincs lefoglalva az ember fizikailag és szellemileg, csak amolyan unaloműző tevékenységként is beiktathat felesleges étkezéseket, csipszezéseket, kólázgatásokat. Az étel összeállítása, esetleg megrendelése némi aktivitást kíván, ami pár percre kirángatja az embert a tespedésből. Mintha az étellel kitömködnénk valami űrt. Jobb ilyenkor inkább beiktatni egy kis futást, vagy kitalálni valami agymozgatót, ami szokássá válhat.
Pótcselekvés, stresszűzés
Az ember hajlamos arra, hogy egy nagy munka, határidős meló, fontos projekt, vizsgára való felkészülés közben afféle pótcselekvésként mindenféle nasit megegyen. Ha időleges, ritkán előforduló jelenségről van szó valaki életében, akkor nem nagy gond, de vannak, akik a mindennapi munkahelyi, iskolai feszültséget, a stresszt vezetik le evéssel. Aki az evést szokta meg gondűzőként, biztos nem fogja azonnal eldobni ezt a szokást.
Pszichológusok, terapeuták azonban segítséget nyújthatnak, például a lelki okok feltárásával, étkezési naplók elemzésével.
Szükségletek, vágyak
Ahány ember, annyi életút, annyi múlt és sors. A túlevés, az érzelmi evés hátterében sok más is megbújhat, ám az sajnos tény, hogy az érzelmi szükségleteket nem lehet étellel kielégíteni.
Képek forrása: pixabay.com