Kevés olyan demoralizáló dolog van a világon – számomra legalábbis – mint mikor a nyári napsütés helyett reggel arra ébredek, hogy kint még fekete éjszaka honol. A nappalok érezhetően rövidülnek, az éjszakák hosszabbodnak. A koránkelők közül néhányan már sötétben indulnak el reggelente dolgozni, akik pedig később végeznek munkahelyükön, már szürkületben mennek haza. Az átállítás célja a napos időszak meghosszabbítása – és ezáltal energiamegtakarítás is – azonban milyen hatással van ez az alvásunkra?
A megszokott alvásciklus felborítása rendkívül ártalmas az egészségre, az Alvás Akadémia orvosai szerint a rövidtávú negatív hatások bizonyíthatóak és mérhetőek. A szervezet elnöke, Dr. Kannan Ramar munkatársaival évek óta azért küzd, hogy Amerikában nem legyen többé gyakorlat az óraátállítás.
Évente kétszer a világ több mint 70 országában állítják előre, majd vissza az órát hatvan perccel.
A legtöbb fejlett iparral rendelkező ország átvette ezt a szokást, mindössze Kína, India, Japán és Arizona állam kivételével. A gyakorlat enyhén szólva nem népszerű a lakosság körében. Egy 2018-as felmérés szerint az európaiak 84 százaléka ellenzi az óraátállítást és ebben mi magyarok is élen járunk, nálunk ugyanis 90 százalék mondja, hogy ez felesleges. Olvass még a témában
Ha nem ért valamit, hátrahúzza a füleit. 5 cica testbeszéd és jelentése
„Halálra dolgoztam magam, pedig már elértem minden anyagi célkitűzésem” – Nők mesélnek a mókuskerék csapdájáról
Így nézheted az élet napos oldalát – csillagjegyed szerint
Nagy Ő horoszkóp. Ebből tudod, hogy ő az igazi, csillagjegyed szerint
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






