Kétféle misztérium létezik, ha emberekről van szó. Az egyik, amikor valaki olyan helyen, időben van jelen, mely valahogy nem illik a képbe, vagy épp adott helyzetben igen furcsán viselkedik, mely több, mint átmeneti „elmezavar”. Van olyan misztikus személy is, akiről tudni lehet, hogy kicsoda, többnyire híres, ám történt valami megmagyarázhatatlan az életében, mely visszavetítve az életére, furcsa összefüggéseket mutat. Íme hát, néhány ilyen ember…
4/6 Drakula
Ő az, akinek misztériumát nagyon hamar megfejtették… vagy legalábbis úgy hiszik. Vlad Tepest – sokan úgy gondolják – azért nevezték „vérszívónak”, mert zsarnok és kegyetlen ember volt. Apja a Sárkányrend tagja volt, melyet Dracul-nak neveztek.
Tehát, úgy vélik, hogy Drakula tulajdonságai kapcsán kapta ezt az asszociatív nevet.
Én mégis kétkedő vagyok, hiszen vannak emberek, akik a vért misztikusnak tartják, vagy épp kihasználják a tudomány által nyújtott lehetőségeit.
Ilyen például a vámpírkezelés a kozmetikában, vagy az, amikor a profi biciklisták az előre levett vért visszajuttatják vénásan testükbe, hogy az felfrissüljön és jobban bírja ezáltal a tempót.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!