A túró az egyik legjobb diétás étel, amit a fogyni vágyók előszeretettel fogyasztanak, ugyanis amellett, hogy nagyon jól eltelít, rengeteg változatos étel készíthető belőle. Ha sósra vágysz, akkor arra is adunk pár tuti receptet, de édességből sincs hiány a palettán. Ezek után garantáljuk, hogy megjön az étvágyad.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Amikor kimondjuk, hogy túrótorta, akkor az emberek többsége egy vastag tésztájú, vastag töltelékű sütire asszociál egyből, pedig a túrótortának léteznek meglehetősen diétás verziói. A legjobb, hogy tényleg semmi másra nincs szükséged, csak túróra, tojásra, fűszerekre és valamilyen általad választott édesítőre. Keverj össze mindent, öntsd egy sütőformába és már kész is a tortád.
Bár ez nem az a tipikus torta lesz, amit talán megszoktál, de az íze garantáljuk, hogy kárpótolni fog.
Ha pedig kicsit krémesebb állagra vágysz, akkor a túróhoz keverj görög joghurtot, étkezési zselatint és ezt pedig hűtés után, hidegen fogyaszthatod.
A tetejére jöhet egy kis cukormentes lekvár és ezt már nem is tudjuk hova fokozni.
2/5 Baguette-hez
Reggel érdemes valami táplálóval indítanod a napodat, így elkerülheted a falási rohamokat. Ezzel a reggelivel pedig garantáltan bírni fogod délig.
Tehát, amire szükséged lesz, az egy baguette, túró, egy kis joghurt, vagy tejföl és ízlés szerint valamilyen feltét a tetejére.
A túrót turmixgép segítségével keverd össze a joghurttal, vagy tejföllel, adj hozzá sót, borsot, esetleg oregánót, majd ezt a lágy túrókrémet már kenheted is a felszelt baguette-re.
Jöhet mellé egy kis avokádó, friss saláta, paradicsom, paprika, de, ha a tartalmasabb ízeket szereted, akkor még egy kis omlett is mehet rá.
Egy igazán finom és egyszerű desszert, például egy hétvégi brunch mellé, vagy éppen esti nasinak tökéletesen beilleszthető. Sajnos most nem bővelkedünk gyümölcsben, viszont biztos áldod magad, ha nyáron eltettél néhány üveg lekvárt, mert ehhez a desszerthez remekül fog passzolni.
Tehát, a túrót keverd össze egy kis görög joghurttal, édesítsd meg, reszelj bele egy kis citromhéjat, szórd meg fahéjjal és mehet is a turmixgépbe. Ha szereted a rusztikusabb textúrájú ételeket, akkor nem is feltétlen kell leturmixolnod, mi szeretjük, ha egy kicsit krémesebb állagú.
Ezután jöhet a rétegezés, egy réteg túrókrém, egy réteg lekvár, majd a pohár tetejét díszítsd valamilyen gyümölccsel.