Érzéki masszázs
Akkor tudtam, hogy ez nem lesz így jó, amikor kacsintva említettem a feleségemnek, hogy fáj a vállam és ahelyett, hogy megmasszírozta volna, ő azt ajánlotta, hogy menjek el csontkovácshoz.
Érintés
A férjemmel nem mondanám, hogy a szexuális életünk valaha is nagyon szenvedélyes lett volna, de mondjuk úgy: kielégítő volt. Naivan azt hittem, hogy a szexuális életünk javul majd az esküvő után, ehelyett megszűnt létezni. Ő egyre kevesebbet kezdeményezett, sőt: a második évben már elkezdett visszautasítani is. Láthatóan már az sem tetszett neki, ha gyengéden megérintettem.
Amikor próbáltam vele erről beszélni, nem volt hajlandó megnyílni a témáról. A frigy 3. és 4. évében egyáltalán nem volt köztünk szex, ezért elváltam. Visszahallottam a haverjaitól, hogy „nimfománnak” nevezett, akinek állandóan a szexen járt az esze. Neki az volt a szexéhes, hogy hetente, kéthetente össze akartam bújni vele… Kénytelen voltam közölni vele, hogy rengeteg frigid nő van a világon, nem tudom, miért pont engem kellett feleségül vennie… Olvass még a témában
„Mit kezdjek azzal, hogy még fotót sem tesz fel?” – Férfiak észrevételei a társkereső appok nőiről
„Kanállal ette a pörköltet, másnap szakítottam vele” – A legpitiánerebb indokok, amikért kapcsolatok értek véget
„Anyám és apám új barátnője összeverekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja
„Tudtam, hogy nem fogja időben megetetni a gyerekeket és minden borul” – Control freak vagy, vagy csak a férjed megbízhatatlan?

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






