Még mindig tart
Régebben azt hittem, hogy alapítok majd családot, aztán szerencsés voltam és része voltam egy olyan startupnak, ami gyorsan hozott elég sok pénzt. Akkor úgy döntöttem, hogy utazgatni fogok, közben pedig csináltam egy blogot, hogy a szüleim, ismerőseim is követhessék az utazásaimat.
Jelenleg 43 éves vagyok, azóta is utazom – és megélek belőle – illetve már kijelenthetem, hogy sosem fogok családot alapítani. Túlságosan élvezem az életem…
Másképp
A mondás szerintem úgy realisztikusabb, hogy adj a férfinak pénzt és piára és nőkre költi, adj a nőnek pénzt és ő a gyerekeire költi… A volt férjemmel mindig ez volt. Ha kapott pénzt, csak magára költötte: vett új kocsit, jet skit, drága órát stb. Olvass még a témában
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Mi az életfeladatod? Megmutatja a születési dátumod utolsó számjegye
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Ha nekem adott pénzt nagy kegyesen, akkor én kifizettem a tartozásainkat, rendbehozattam a lakásban amit kellett, vettem a gyerekeknek új cipőt és bevásároltam tartós élelmiszerből. Kinek mi a fontos, ugye… Magamnak soha nem vettem semmit, mindent a gyerekekre költöttem.
És amikor kiakadtam, hogy minek jet ski, amikor anyáméknak egy rakás pénzzel tartozunk, akkor mindig megkaptam, hogy nekem semmi sem jó és velem képtelenség jól éreznie magát.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






