Féligazság
Ez a mondás csak féligazság, mert az én volt férjem a válásunk után úgy alapított még egy családot, hogy még pénze sem volt. A középiskolában jöttünk össze – gyakorlatilag gyerekként – érettségi után nem sokkal teherbe estem. 15 évet küzdöttünk együtt, pedig a kapcsolatunk már akkor megromlott, amikor még kicsi volt a gyerek.
Váláskor nem volt mit elosztani, én maradtam az albérletben, ő pedig ment a szeretőjéhez, aki már a hatodik hónapban volt. Az egy dolog, hogy én 18 éves voltam és szerelmes, de ez a nő 36 évesen volt képes szülni ennek a léhűtőnek, aki a világon semmit nem tudott felmutatni.
Ők azóta is hármasban élnek a nő lakásában, az exem továbbra sem foglalkozik egyik gyerekével sem és hol dolgozik, hol nem. Én pedig – hogy nagyobb a gyerek és a volt férjem nem fog vissza – alapítottam egy céget, ami jól megy, vettem egy lakást. Két éve vagyok együtt egy (rendes) férfival és eszem ágában sincs megházasodni. Olvass még a témában
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett
„Gondolkodás nélkül megtenném” – Férfiakat kérdeztünk, hogy félrelépnének-e, ha a feleség garantáltan nem tudná meg
Ezt hozza 2026. október 15. a numerológia szerint: bőség és erő
Négyféle „részeg típus” létezik, te melyikbe tartozol?

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






