Miért éppen a mi felelősségünk minden?
Persze egy jó kapcsolatban nem csak adunk, hanem kapunk is segítséget, azonban ez a női belső kényszer nem a semmiből jön: nagyon mély társadalmi kondicionálás áll mögötte. Kislány korunk óta arra nevelnek minket, hogy gyakorlatilag előre érezzük meg mások szükségleteit és a környezetünk igényeit. Ezzel szemben a férfiakat inkább a direkt feladatmegoldásra szocializálták: ha szólnak nekik, megcsinálják (ideális esetben), ha nem szólnak, akkor számukra a probléma nem is létezik. Emiatt van az a marcangoló bűntudatunk, hogy ha egy pillanatra is lankad a figyelmünk, a gondosan felépített családi kártyavár azonnal összeomlik. Nálunk ezt a helyzetet még az is fokozza, hogy a férjem a saját, összetett munkája mellett a származási családjára is rengeteg energiát szán, így a mi univerzumunk koordinálása szinte teljesen rám marad – és ismerve a helyzetét, kicsit sem tudok neheztelni rá.
Bele se merek gondolni, hogy a barátnőim hogyan élik túl a mindennapokat ott, ahol több gyermek van, vagy ahol „bónuszként” a szülők gondozása is hozzáadódik a terhekhez. De ha mindig csendben maradunk, ha örökké elnyomjuk magunkban ezeket az érzéseket, és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, az egyenes úton vezet a krónikus kiégéshez és a kapcsolatot megmérgező, csendes haraghoz is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
