Ismerős az az érzés, amikor egy régóta halogatott feladatnak végül nagy nehezen nekiállsz, és közben végig csak azon kattogsz, mennyire utálod? Legyen szó szelektálásról, mosogatásról vagy egy Excel-táblázat kitöltéséről – a feladat közepén legtöbbször semmi izgalmas nincs. Aztán, ha végre befejezed, mégis elégedettséget, megkönnyebbülést érzel, és utólag gyakran úgy látod, hogy nem is volt annyira szörnyű az egész. Hogy lehet ez?
A magyarázat a csúcs-vég hatásban rejlik.
Daniel Kahneman, Nobel-díjas pszichológus kutatásai szerint, amikor egy élményre visszagondolunk, nem az számít igazán, hogy összességében mennyi ideig tartott vagy mennyire volt kényelmetlen – egyszerűen azért, mert az agyunk nem az egész folyamatra emlékszik, hanem arra, milyen volt a csúcspont és a lezárás.
Ez azt jelenti, hogy a feladatok elvégzése során inkább arra fókuszálunk, mi volt az elfoglaltságban a legintenzívebb pillanat (legyen az pozitív vagy negatív), és hogyan ért véget.
Gondolj csak egy fogorvosi látogatásra! Ha a kezelés közben van egy fájdalmas pont, de a végén elégedett vagy az eredménnyel és a fogorvosod mosolyogva enged utadra, utólag már nem a teljes kellemetlenség marad meg, hanem a pozitív lezárás. Ugyanez történik akkor is, ha házimunka közben találsz egy régi fotót, ami felett hatalmasat nosztalgiázol – az a váratlan csúcspont teljesen átírhatja az egész élmény emlékét. Olvass még a témában
