A csúcs-vég hatás segít, hogy ne szenvedős kötelességnek éld meg a feladatodat
… hanem olyan élményként tekints rá, amit utólag szíves(ebb)en ismételnél meg. Ez azt jelenti, hogy nem kell minden percét élvezned annak, amit csinálsz – bőven elég, ha van legalább egy apró örömteli pillanat benne, és maga a projekt jó érzésekkel zárul.
Én például sokáig gyűlöltem a vasalást. Fárasztónak, monotonnak tartottam és mindig úgy éreztem, hogy sosem lesz vége. Aztán egyszer kipróbáltam, milyen úgy vasalni, hogy az adott napon már semmilyen kötelező feladatom nincs (szóval lazíthatok utána) és közben a kedvenc sorozatom megy a háttérben. Azóta egészen másképp gondolok a vasalásra! Na, nem állítom, hogy a kedvenc hobbim lett, de nem is kerülöm már olyan görcsösen.
