A kötődést az ember az első életévében tanulja meg, s mint egy program, beépül a személyiségébe. Ezzel szemben az elengedés az élet művészete. Egy sokkal hosszabb folyamat.
4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
– Mindnyájan vesztesek vagyunk, mert vesztettünk már el valakit –vallja Bagdy Emőke. Egy válás, egy párkapcsolat vége, de még egy haláleset is ugyanolyan erős trauma lehet egy ember életében.
– Váláskor mit tud tenni például egy gyermek? – teszi fel a kérdést a pszichiáter, majd hozzáteszi: semmit. Azt hiszi, hogy ő a hibás mindenért. Ez alól egyetlen gyermek sem kivétel. Emiatt a válófélben lévő szülőknek kötelességük nagyon erősen nyugtatni gyermeküket, hogy ő nem tehet semmiről. S nem egyszer, nem kétszer, hanem nagyon sokszor kell ezt elmondani neki, muszáj feloldani ezt a blokkot a gyermekben, különben a negatív tudatállapot egész életén át elkíséri.
– A lélek számára a szerelmi elhagyás is ugyanolyan lehet, mintha egy halott miatti gyászt élne át. A veszteségre adott lelki reakciók mindenkinél eltérnek, de a tipikus fázisok ugyanazok mindenkinél, legfeljebb más-más nyomatékkal – mondja a pszichiáter. Olvass még a témában
„Kemény cicik, formás popsi, sima bőr” – Ezért vágynak az ötvenes pasik inkább fiatal nőkre
„Szeretném, ha tudnád, hogy a férjemmel találkozgatsz” – 3 nő, aki utólag jött rá, hogy szerető státuszba került
„A közöny az utolsó szeg a házasság koporsójában” – mikor tudtad, hogy a házasságodnak annyi?
Nem terveztem, hogy az exemmel ilyen közel kerülünk újra, de a gyerekeink eldöntötték helyettünk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






