Nem mindenki számára természetes az emberi érintés.
A diagnózis
Sosem szerettem, ha mások hozzámértek. Már kiskoromban is rosszul voltam attól, amikor a szüleim köteleztek rá, hogy elviseljem az idős rokonok nyálas puszijait, és az iskolában sem tetszett, hogy meg kellett fognom a párom kezét, amikor kimentünk az osztállyal a parkba.
Amikor elkezdtem fiúzni, azzal nem volt gondom, hogy én megérintsem a pasikat, de az kényelmetlen volt, amikor ők akartak hozzám nyúlni. A szexet élveztem, de például utáltam, amikor összebújáskor simogattak vagy a hajammal akartak játszani. Olvass még a témában
A legnagyobb szeretet néha az, ha nem akarjuk megmenteni a másikat
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
Te is mindig egyedül eszel ebédszünetben? Egy kutatás szerint ennek meglepő oka lehet
„A közöny az utolsó szeg a házasság koporsójában” – mikor tudtad, hogy a házasságodnak annyi?
32 éves koromban meséltem mindezt egy srácnak az első randin, aki fel sem nézett a salátájából, miközben közölte, hogy autista vagyok. A szavam is elakadt, annyira meglepett, dehogy vagyok én autista… Aztán a vizsgálatok bebizonyították, hogy igaza van. Magasan funkcionáló, szinte tünetmentes vagyok, de bizony rajta vagyok a spektrumon. A „szenzorosság” miatt túlérzékenyen reagálok az érintésre.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
