Nem mindenki számára természetes az emberi érintés.
A diagnózis
Sosem szerettem, ha mások hozzámértek. Már kiskoromban is rosszul voltam attól, amikor a szüleim köteleztek rá, hogy elviseljem az idős rokonok nyálas puszijait, és az iskolában sem tetszett, hogy meg kellett fognom a párom kezét, amikor kimentünk az osztállyal a parkba.
Amikor elkezdtem fiúzni, azzal nem volt gondom, hogy én megérintsem a pasikat, de az kényelmetlen volt, amikor ők akartak hozzám nyúlni. A szexet élveztem, de például utáltam, amikor összebújáskor simogattak vagy a hajammal akartak játszani. Olvass még a témában
5 rituálé a Vízöntők időszakára, amit neked is érdemes kipróbálnod februárban
Terapeuták, mi volt az a pillanat, amikor azt mondtad: „Nem ítélkezem, de azért atyaég!”
3 dolog, amivel 30 másodperc alatt megnyerhetsz valakit
Már most kezdd átalakítani az életedet, hogy az AI ne „lophassa” el a munkádat
32 éves koromban meséltem mindezt egy srácnak az első randin, aki fel sem nézett a salátájából, miközben közölte, hogy autista vagyok. A szavam is elakadt, annyira meglepett, dehogy vagyok én autista… Aztán a vizsgálatok bebizonyították, hogy igaza van. Magasan funkcionáló, szinte tünetmentes vagyok, de bizony rajta vagyok a spektrumon. A „szenzorosság” miatt túlérzékenyen reagálok az érintésre.
