Nem mindenki számára természetes az emberi érintés.
A diagnózis
Sosem szerettem, ha mások hozzámértek. Már kiskoromban is rosszul voltam attól, amikor a szüleim köteleztek rá, hogy elviseljem az idős rokonok nyálas puszijait, és az iskolában sem tetszett, hogy meg kellett fognom a párom kezét, amikor kimentünk az osztállyal a parkba.
Amikor elkezdtem fiúzni, azzal nem volt gondom, hogy én megérintsem a pasikat, de az kényelmetlen volt, amikor ők akartak hozzám nyúlni. A szexet élveztem, de például utáltam, amikor összebújáskor simogattak vagy a hajammal akartak játszani. Olvass még a témában
Melyik szeretetnyelvet beszéled a hétköznapokban? 10 gyors kérdés és válasz, ami nagyon sokat elárul rólad
„Semmit nem tudtam a pénzügyeinkről” – Így veszíted el az irányítást a házasságodban
„Ott döntöttem el, hogy szakítok” – Így változtak meg kapcsolatok egyetlen pillanat alatt
Miért válunk meg nehezen a tárgyainktól? A gyerekkori örökségünk is hatással van rá
32 éves koromban meséltem mindezt egy srácnak az első randin, aki fel sem nézett a salátájából, miközben közölte, hogy autista vagyok. A szavam is elakadt, annyira meglepett, dehogy vagyok én autista… Aztán a vizsgálatok bebizonyították, hogy igaza van. Magasan funkcionáló, szinte tünetmentes vagyok, de bizony rajta vagyok a spektrumon. A „szenzorosság” miatt túlérzékenyen reagálok az érintésre.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
