Amikor a testem lett az egyetlen dolog, amit kontrollálni tudtam
A húszas éveim elején egy komoly érzelmi törés olyan erővel robbant be a hétköznapjaimba, hogy azt éreztem: semmire sincs ráhatásom, nincs kontrollom a kezemben, csak szemlélője vagyok a saját életemnek. Egyetlen dolog maradt, amibe kapaszkodhattam – a testem. Nem volt ez tudatos döntés az elején sőt, csak jóval később eszméltem rá, hogy a fogyás számomra egyfajta kapaszkodó, egy kontroll-élmény lett. Megadta a vágyott stabilitást akkor, amikor semmi sem volt kiszámítható körülöttem.
Mikor kicsit rendeződni látszott a helyzetem és lelkileg is jobban lettem, már annyira lement a súlyom, hogy az ismerőseim dicséret helyett aggódó pillantásokkal méregettek.
Hiába értem el a vágyott számokat– a tükörben nem láttam viszont azt az elégedettséget, amit a fejemben az „álomsúly” mellett elképzeltem.
