Egy pohár vörösbor mindig jól esik egy hosszú nap végén, egy finom vacsora mellé vagy csak úgy, amikor megkívánod. Azon kívül, hogy szereted az ízét, szerencsére jót is teszel vele a szervezetednek, hiszen lehet, hogy nem is gondolnád mennyi mindenre hat pozitívan akár már egy pohár is. Néhány deciliter vörösbor minden napra – lássuk miért!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Kutatások is bizonyítják, hogy a vörösborban, azaz pontosabban a vörösszőlő héjában található összetevők hatékonyan hozzájárulnak ahhoz, hogy bőröd fiatal és üde maradjon.
Szerencsére ez nem csak a bőrre igaz, hanem az egész szervezetre is, így ha mást nem is teszel azért, hogy egészséges légy, akkor ez az egyetlen dolog az egy-egy pohár vörösbor legyen esténként.
2/7 Javítja a memóriát
Végre valami, ami finom és egyben hasznos is!
Sajnos szinte kezdjük megszokni, hogy minden, ami ízlik, az rossz hatással van a szervezetünkre, hiszen már minden tele van adalékanyagokkal és tartósítószerekkel.
A vörösbor egyik összetevője azonban a rövidtávú memóriát is javítja, azaz, ha éppen szavakat kellene bemagolnod vagy egy kis plusz energiára van szükséged, hogy befejezz egy munkát, akkor tölts magadnak egy pohár vörösbort, hátha segít!
Kutatások bizonyítják, hogy a vörösborban található csersav, azaz tannin hozzájárul a szív-és érrendszeri problémák megelőzésében, azaz minél magasabb egy vörösbor tannin tartalma, annál jobbat teszel vele a szívednek.
A Dél-Franciaországból és Szardíniából származó vörösborokra jellemző a magas csersavtartalom, azaz irány egy borbolt vagy egy borbár, ahol kipróbálhatod, neked melyik ízlik a legjobban.