Ahogy közeledik egy hosszabb iskolai szünet, vagy éppen egy váratlan betegség miatt kényszerülünk a négy fal közé a lányommal, akarva-akaratlanul is beférkőzik a gondolataimba a szorongató kérdés: mivel tudom majd érdemben lekötni?
Részben most már sokkal könnyebb a dolgom, hiszen amikor kicsi volt, minden percben igényelte a figyelmet, és a teljes napirendemet hozzá kellett igazítanom. Ma már erről szó sincs, ami anyaként egyszerre felszabadító és kicsit fájdalmas is – látni, ahogy távolodik tőlem az a korszak, amikor még mi voltunk egymásnak az univerzum közepe. Ugyanakkor ez az önállóság új kapukat is nyit előttünk: már nemcsak „kiszolgáló személyzet” vagyok, hanem jut időm a saját gondolataimra, egy nyugodt kávéra vagy egy félbehagyott könyvre, miközben tudom, hogy ő is épp a saját világát építi. Ez a lopott énidő pedig nekem is segít abban, hogy türelmesebb és kiegyensúlyozottabb anyaként térjek vissza hozzá, amikor újra szüksége van rám.
A belső csendből születő találékonyság ereje
Amikor a lányom tizedszerre köröz körülöttem a konyhában azzal a tipikus, nyúzott „anyaaa, unatkozom” monológgal, már rég nem ugrom azonnal, hogy kész ötletlistát rántsak elő a zsebemből. Régebben bűntudatom volt, ha nem szórakoztattam folyamatosan, de ma már tudom, hogy ilyenkor valójában egy belső alkotófolyamat küszöbén áll. Míg kislányként ilyenkor kerültek elő a plüssök vagy a fakockák, ma már egészen másképp néz ki a „varázslat”. Olvass még a témában
Melyik házba költöznél be? Elárulja, melyik karrierút lehet az ideális számodra
Ezt hozza 2026. október 1. a numerológia szerint: öröm és beszélgetés
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
„A boldogságot nem birtoklod, hanem cselekszed” – Mitől jó egy élet? Spoiler: a sikernek semmi köze hozzá
Ha nem kínálom tálcán a megoldást, és hagyom, hogy fél órát nyűgösködjön, egyszer csak azt veszem észre, hogy elkezd jegyzetelni a naplójába, kitalál egy új koreográfiát a kedvenc zenéjére, vagy nekiáll átrendezni a polcait, válogatva a régi emlékei között. Ez a fajta elmélyülés csak akkor tud megszületni, ha hagyjuk, hogy a gyermekeink a saját belső erőforrásaikra támaszkodva küzdjenek meg a légüres térrel. Ilyenkor fejlődik leginkább a problémamegoldó képességük és az a fajta kreatív figyelmük, ami segít nekik abban, hogy ne csak fogyasztói, hanem alkotói is legyenek a saját idejüknek.
Mi történik ilyenkor a felszín alatt? Az unalom nem egy passzív állapot, hanem az agy egyik legfontosabb „edzőterme”.
Amikor megvonjuk a gyerektől a készen kapott ingereket, az idegrendszere kénytelen átváltani az úgynevezett „alapértelmezett üzemmódra”, ami a kreativitás és az önreflexió melegágya. Ilyenkor kezd el dolgozni a belső motiváció: a gyerek nem azért cselekszik, mert egy külső szabály vagy egy villogó képernyő erre kényszeríti, hanem mert elkezdi felfedezni a saját vágyait és ötleteit. Ez a folyamat rakja le az alapjait az érzelemszabályozásnak is, hiszen aki megtanulja elviselni az unalom okozta feszültséget, az később a stresszes helyzetekben is ellenállóbb, rugalmasabb marad.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
