Elhidegülés
A ’90-es éves óta a legtöbb válás okaként itthon az elhidegülést, az érzelmi problémákat jelölik meg a nők, de ez az indok a vezető okok között van a férfiak által kezdeményezett válások esetében is.
Néhány külföldi statisztika már kimutatta, hogy vannak válások, ahol kifejezetten a közösségi oldalak, például a Facebook az, amit a házastársak okolnak a válásért, úgy érzik ugyanis, hogy partnerük több időt tölt a számítógép előtt, mint velük.
Persze, ahogyan nem a fegyver öl, hanem az, aki a fegyvert tartja, a Facebook sem tesz tönkre házasságokat, inkább az emberek, akik több időt fordítanak erre, mint a kapcsolatukra, okozzák az elhidegülést. Olvass még a témában
„Kanállal ette a pörköltet, másnap szakítottam vele” – A legpitiánerebb indokok, amikért kapcsolatok értek véget
„Szeretik az anyagi biztonságot” – 7 kemény igazság a nőkről, a férfiak szerint.
„A gyengédség nem este kezdődik, hanem kis pillanatokkal napközben” – 10 igazság az intimitásról, nőktől
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
A romantika megtartása tehát létfontosságú lehet a boldog házasság megőrzésében.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






