Hűtlenség
A második helyen a hűtlenség szerepel, a megcsalás, vagy egy új kapcsolat kialakulása szintén gyakori válóok.
Az ilyesmit persze nehéz „megelőzni”, már csak azért is, mert nagyon sok esetben a megcsalás nem maga a probléma, hanem már valamilyen korábbi problémának a következménye.
Talán az egyetlen, amit ez ellen tenni lehet, ha őszintén beszéltek a problémáitokról, igényeitekről, legyenek azok lelkiek vagy fizikaiak. Olvass még a témában
„Ott döntöttem el, hogy szakítok” – Így változtak meg kapcsolatok egyetlen pillanat alatt
4 viselkedési minta, amiből már az első randin tudhatod, hogy kapcsolatban élve állandóan veszekednétek
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
A barátnőm kéthetente szakít a pasijával. Meddig kell még tolerálnom?
Persze, van az úgy, hogy a házastársak egyik fele egyszerűen minden előzmény nélkül félremegy, vagy csak besétál az életébe valaki, akivel halálos szerelembe esik.
De az is gyakori, hogy a házastársak a meglévő problémáikat a szőnyeg alá söprik, amíg csak lehet, aztán csak akkor pattan ki a baj, amikor feltűnik egy harmadik fél, akit már nem lehet rejtegetni.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






