Lovas-napi rendezvény, tömeg, jókedv, mulatság, sztárvendégek, ingyen ebéd. Több csapat mérheti össze főzőtudományát – ott toporog az üstök és bográcsok körül a város apraja-nagyja, várva az ételosztás pillanatára.
– Mikor eszünk már? – türelmetlenkednek a gyerekek ide-oda szaladgálva a sátrak között.
– Ide már lehet jönni! – kurjantja el magát az egyik főzőüst mellett egy férfi, s belemeríti a jó szaftos pörköltbe a merőkanalát. Az addig egykedvűen tébláboló tömeg egy emberként mozdul felé, egyszeriben 30-40 ember áll kezét kérőn nyújtva az egyetlen teli tányér felé.
– Jól van emberek! Nyugalom! Jut mindenkinek, álljanak sorba – intené türelemre őket a férfi. Hasztalan, a sor kialakulásának vajmi kevés az esélye.
Ötéves forma kisfiú furakszik előre a felnőttek lábai között, nem törődve senkivel és semmivel: tyúkszemre lép, bokán rúg, combokba karmol – nyílik is az út előtte varázsütésre.
– Jaj! Ez fáj! – szisszen fel egy lány, miután alaposan sípcsonton rúgja.
– Kishaver! Mit képzelsz? Nem tanítottak jó modorra? – csípi fülön egy férfi, és óvatosan félretolja.
A kisfiú értetlenül mered rá, majd újra próbálkozik: tapos, tipor, tolakszik, átgázol mindenen azért, hogy előnyhöz jusson – másolja a felnőttek világát. Ő talán még menthető lenne…