Éva nap mint nap irigykedve nézte a szemközti kisbolt forgalmát: szinte rajokban lepték el a vásárlók – és tömött szatyrokkal távoztak mindannyian. Nem értette, miért van ez így, hiszen sem kínálatában, sem áraiban nem volt jobb, mint az ő üzlete, sőt!
Ő volt az olcsóbb (ezt a kémjei rendszeresen ellenőrizték), nála volt frissebb és szebb az áru, neki volt a legszélesebb a termékkínálata az egész városban. És mégis akadozva ment az üzlet. Most is kinn álldogált a lépcsőn, kezeivel idegesen dobolva az ajtófélfán, és egyre mérgesebb lett az egész világra.
– Manyikám! Gyere, most akciós a túró… – szólította meg az éppen arra járó ismerősét.
– Köszönöm, de mára mást terveztem…– haladt az tovább mentegetőzve, majd bement a konkurenciához.
– Látom, Laci bátyám egyre nehezebben boldogul, csak meglátszik, hogy idősödik. Mondtam már a múltkor is… csak egy telefon, és szívesen házhoz szállítom, ami kell…
– Köszönöm, de még elboldogulok – felelte az öreg sértetten.
– Zoli! Már hűl a söröd órák óta…– ragadta szinte karon a magas kopasz férfit.
– Tárgytalan Évikém! Tegnap megvettem odaát…
– Akkor vasárnap is oda menj, és ne nálam kuncsorogj, amikor ő nem lesz nyitva! – kiabálta már-már magából kikelve, s hogy ne láthassák a tehetetlenségtől kipottyanó könnyeit, berohant a boltba, magára csapva az ajtót.
Éva úgy sírt, mint egy hisztis gyerek, aki nem kapja meg, amit szeretne.
– Hiába gürizek, hiába akciózok, hiába nyalom a talpát minden idióta vevőnek, csak amoda mennek! – csapkodott idegesen a levegőbe. Legszívesebben leseperte volna az összes polcot dühében, de tudta: csak magának keresné a bajt.
– Ne idegeskedj Évikém, majd lesz ez még jobb is – vigasztalta Erzsike néni, az alkalmazottja.
– Magát meg ki kérdezte! Felmosta már a mosdót? Kipucolta már a WC-t? Kipakolta már az új szállítmányt? A keze járjon, ne a szája! Örüljön, hogy ilyen nyomorékon egyáltalán alkalmazom! – mutatott vádlón az asszony reumától eldeformálódott ujjaira.
Az asszony elfehéredett, de nem szólt semmit. Csendben elvonult a raktárba.
– Még ez is! Azt hiszi a vénasszony, hogy beleszólhat az üzleti dolgaimba. Ahelyett, hogy meghúzná magát! Miért ilyen okos mindenki? Miért?
Erzsike néni utcai ruhában lépett ki a raktárból, karján a táskájával.
– Hát maga meg hova készül? – meredt rá Éva értetlenül.
– A túloldalra – felelte az – Adélka már rég felajánlotta, hogy menjek át üzletvezetőnek. Most elérkezettnek látom az időt, hogy elfogadjam…– elindult az ajtó felé.
– Micsoda piszkos áruló maga is? Mit adnak odaát, ami ennyire vonz mindenkit? – üvöltötte most már kontrollálatlanul Éva.
– Mit kedveském? Megmondom én szívesen, hátha tanul belőle: több tiszteletet és odafigyelést, amit itt magánál sem a vevő, sem a dolgozó nem kap – szólalt meg csendesen Erzsike néni, és kiment az ajtón.
…
Éva nap mint nap irigykedve nézte a kisbolt forgalmát. Pont az előtte lévő virágos-parkos részre volt beosztva közmunkára.