Egy elpusztíthatatlan nő naplója 2. rész – Minden csak nézőpont kérdése

Elértem azt a kort, amikor az ember nem a tanulmányai kapcsán tudja, hogy csontokból és izmokból áll, hanem azért, mert ezek a dolgok fájnak benne. Az már csak hab a tortán, hogy púpom is van. Igazi. Hogy a pozitív életszemléletnél maradjak, ez azért szerencsés, mert innentől fogva soha nem tudnak majd két vállra fektetni ellenségeim… mondjuk a pasim sem talajon, mert billegek a púpomon, ami problémaként értékelendő…   Amikor az emberrel plusz információt közöl az orvos, az többnyire nem jó hír. Ám az én esetemben nem így volt. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogják nekem mondani: asszonyom, az ön gerince túl egyenes. Ez egy nőre sem lehet igaz, minden nő hazudik. Azt sem gondoltam volna, hogy ez egy komoly probléma, ha nem átvitt értelemről van szó. Ahogy azt sem, hogy a reumatológus szerint egy guminő vagyok, akit, korát meghazudtolva, sőt, az emberi mivoltát meghazudtolva össze-vissza lehet tekergetni, mert ízületei olyan lazák. Persze ezt úgy is fel lehet fogni, hogy két év és ízületes öregasszony leszek, alaphangon egy gerincsérvvel, meg úgy is, hogy villanthatok a húsz éveseknek a jógatanfolyamon.
  Kissé kétségbeestem a sok görbehátú, jajgató nénike között a reumatológián, főleg akkor, amikor tizenhárom évvel fiatalabb pasim felhívott, hogy végeztem-e az orvosnál. Ezért gyorsan rákérdeztem a telefonban, hogy benne vagyok-e még a ,,talán jó lesz ez még feleségnek” kategóriában, vagy átkerültem az ,,otthonkás házinéni hajcsavarókkal, akinek az utcán megsimogatjuk a púpját, hogy szerencsénk legyen” kategóriába. A válasz megnyugtató volt. Egyenlőre még a ,,húspiacon” és versenyben vagyok.   Mostanában fogtam fel, mit is jelent az ,,öregedni” fogalom. Konkrétan abban a percben kezdesz el öregedni, amikor semmit nem bízol a véletlenre. Sem körmeid, sem hajad állapotát. Akkor öregszel, amikor elkezd izgatni a vérvételen látott csillaggal jelölt eredmény. A hirtelen pánikból eredően eljutottam abba a létformába, amibe nyolcvan egynéhány éves nagyanyám anno. Nagy bádogdobozban tartom az ágy mellett a pirulákat, melyek a következők: vastabletta és C-vitamin a női bajokra, cink a szép bőrért, magne-B6 a sima idegekért, E-vitamin és halolaj kapszula, csak úgy, mert azt mondják egészséges… tehát, már csak azt a pirulát kell felíratnom, amit gyógyszermérgezés ellen adnak. Az azért megnyugtató, hogy bili még nem kell az ágy mellé, mint nagyanyámnak, mert én még ki tudok szaladni időben a mosdóba, ha szükséges…
  Amikor az első ősz hajszálat megláttam a fejemen harminc évesen, kisebb idegösszeomlást kaptam a munkahelyi mosdó tükre előtt. Hajfestés közben arra gondoltam, írok a Pápának, hogy avassa szentté azt, aki kitalálta az ősz hajszálakat is elfedő kencét. Mára már ott tartok kozmetikai evolúciómban, hogy műkörömre vágyom. Nem olyanra, mint ami az ásó kutyának meg a vámpíroknak van, hanem valami szolidra. Olyanra, ami nem akadályoz a toalettpapír használata közben. Gondolkoztam még műszempillában is, de smucigságom egyelőre nagyobb, mint a korom miatti pánik. Azt mondják,  hogy amit nem ad meg vagy vesz el a természet, megadja a művészet. Alapvetően a kozmetika nálam megakadt a babaolajnál, mint testápoló, és a margarinnál, mint sminkeltávolító. Azért ez is valami.   Vannak pillanatok, amikor az ember örül a korának. Például akkor, amikor a fiatal felnőtt gyerekei felköszöntik, tortát díszítenek neki. Amikor az Alma együttes születésnapi számát éneklik az utcán, teli torokból, hogy örömet szerezzenek. Negyvenharmadik születésnapom – már leírni is hosszú, nem csak megélni – igen ellentmondásosra sikeredett. Az egész társaságban én voltam fizikailag a legidősebb, ugyanakkor az a mondás is igaz, hogy az anyákat megfiatalítják gyermekei. Ahogy a fiatalabb pasi és az az egy üveg whisky is, amit megittunk. Akkor kezdtem csak újfent elgondolkozni koromon, amikor a hét fős társaságból csak egy ember énekelte velem a huszonöt évvel ezelőtti Edda slágert, az Álmodtam egy világot magamnak címűt.   És jön a konklúzió: bár két könnycseppet elmorzsoltam az este végén a szemem sarkában új öreg barátom, Jack Daniels hatására, nem hagyott bennem túl nagy nyomot az a szám, hogy 43. Annyira hülye sem vagyok, hogy a homlokomra tetováltassam ezt a számot, ahogy annyira hiú sem, hogy letagadjam a koromat. Valószínűleg egyszer eljön az a pillanat, amikor nem csak életszemléletem lesz folyamatosan pozitív, hanem az összes vérvételi és vizelet leletem is. Ám ameddig gyerekeim tortával köszöntenek és nem inkontinencia betéttel, ameddig megfordulnak utánam az utcán, ameddig kellek egy jóval fiatalabb férfinak, ameddig van ősz hajszálat eltakaró hajfesték és műkörmös, ameddig vannak vitaminok, addig nem foglalkozom olyan kicsinyes dolgokkal, mint a púppal a hátamon. Ahogy az idő múlásával sem, hiszen csak annak múlik az idő, aki él…   Folyt. köv. A sorozat összes részét itt tekintheted meg!