Nagyon más volt a világ, még, ha számomra nem is az őrült bulizásról, a meghökkentő trendekről és a szabadságról, hanem az általános iskoláról szóltak azok az évek. Most viszont egy érdekes tanulmányra bukkantam, amit angol és skót kutatók készítettek. Azt vizsgálták, hogyan alakultak azok a párkapcsolatok, amiknek a tagjai az 1980-as években születtek.
Kik válnak el a legnagyobb eséllyel?
A kutatás során a szakértők két tanulmány (BHPS és UKHLS) adatait használták fel, így több mint 3200 ember bevonásával tudták elkészíteni elemzéseiket. Készítettek három csoportot: az 1974-1979 között, az 1980-1984 között és az 1985-1990 közöttieket külön-külön vizsgálták. Meglehetősen hosszasan követték az adatokat, ugyanis 1991-2016 között elemezték az eredményeket, és mindig azokat figyelték, akik aktuálisan 16-27 évesek voltak. Ez alapján már meg tudták határozni, kik váltak el a legnagyobb eséllyel és kik voltak azok, akik kitartottak a párkapcsolatuk mellett.
Kiderült, hogy az első csoport tagjai, tehát azok, akik az 1970-es években születtek, 50%-os eséllyel házasodtak össze azzal a partnerrel, akivel először összeköltöztek. Lényegében elmondhatjuk, hogy ez a generáció az első igazán komoly kapcsolatát házassággal zárta. Olvass még a témában
Házassági halálhónapok: ebben a hónapban szakítanak a legtöbben
„A feleségem SOHA nem csukja be az ajtókat.” Mi a partnered legfurcsább tulajdonsága?
„Nem bírom elviselni a feleségem állandó panaszkodását.” – Férfiak történetei a párjuk állandó ventilálásáról
„Már nem segítette fel a kabátom.” – Apró jelek, amik a kapcsolat végét jelzik

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




