A magány nem feltétlenül egyenlő az egyedülléttel. Nagyon sokszor megesik, hogy valakinek van párkapcsolata, de ettől még teljesen egyedül hagyva érzi magát, nem találja azokat, akikkel beszélgethetne, és végül önmagába zárkózik.
A megértés és a kedvesség hiánya komoly lelki szomorúságot okozhat, ezzel együtt depresszió jelenhet meg, és a fizikai aktivitás is lelassul. Szakértők úgy vélik, hogy életünk során háromszor vagyunk igazán nagy veszélyben ezen a téren. Mindegyik szakaszban egy kicsit máshogy, más erővel hat ránk az egyedüllét érzése.
A húszas éveid során
Ebben az életszakaszban olyan nehézségekkel találkozol, amilyenekkel korábban sosem kellett szembe nézned. Meg kell hoznod a jövődre vonatkozó döntéseket, amelyek az egész életedet befolyásolják. Párt keresel, családot alapítasz, és a társadalmi elvárásoknak is próbálsz eleget tenni. Olvass még a témában
„Vasárnap reggel 7-kor a telefonban üvöltött velem” – Elviselhetetlen főnökök
Melyik életterületeden van blokk? A születési dátumod alapján kiderül
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Ennek kapcsán nagyon sok huszonéves fiatal érzi azt, hogy egyedül maradt, eltévedt, és nincs fény az alagút végén.

Ilyenkor a rengeteg bizonytalan tényező vált ki szorongást, pláne, ha a környezetünkben olyan személyek vesznek körül minket, akik látszólag sikeresek és boldogok. Ennek kapcsán egyre kevésbé érezzük azt, hogy beszélhetünk a valódi érzéseinkről. Falakat húzunk magunk köré, és hiába vannak barátaink, akkor is magányossá válunk az álarc alatt.
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






