Megvan a 4 millió beoltott Magyarországon, a kormány szerint folytatódik a részleges nyitás. Kevés információnk van viszont arról, hogy hogyan kellene viselkedniük azoknak, akik megkapták már legalább az egyik vakcinát, de nem szeretnének sem saját maguk megfertőződni, sem megfertőzni másokat. Az amerikai CDC kiadott egy iránymutatást a témában, amit a National Geographic szemlézett.
Először is fontos tudni: az, hogy valakit beoltottak, még nem jelenti azt, hogy nem tudja elkapni a vírust, és nem tudja továbbadni. A vakcinák legnagyobb része a súlyos tünetes fertőzéstől véd. Ha elkapod a fertőzést, minimális az esélye annak, hogy egyáltalán bármilyen tüneted lesz, még kevésbé, hogy súlyosabbra fordul a betegséged.

A legtöbb vakcina száz százalékban véd a kórházba kerülés ellen. Úgy tűnik, hogy a Pfizer és a Moderna mRNS-vakcinája akár a továbbadás ellen is védhet. A többiről nincs ilyen információ, úgyhogy érdemes úgy kezelni, mintha a továbbadás veszélye továbbra is fennállna. Olvass még a témában
Ezért nem szabad mindig megbocsátanod, csak mert szeretsz valakit
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Wellness, selfcare, énidő: tényleg pihentetnek, vagy nőként még ezt is produktívan kell csináljuk?
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






