Óvodás korában az ember meg van róla győződve, hogy a legjobb barátja örökké a legjobb barátja lesz. Felnőttként már tudja, hogy nagyon, nagyon kevés az olyan kapcsolat, amely valóban egy életen át kitart.
Ma már tudom, hogy sok olyan barátság van, amit csak a helyzet vagy az alkalom szül, és amikor ezek elmúlnak, az addigi kötelék is elhalványul. Ma már nem adom bele a teljes szívem-lelkem minden kezdődő, új barátságba, mert tudom, hogy kevés lesz, ami akkor is kitart, amikor másfelé mennek az útjaink.
Igyekszem viszont megbecsülni azokat a kapcsolatokat, amelyek munkahelyeken, esküvőkön, gyerekek születésén és költözéseken át is kitartottak. Próbálom őket ápolni, gondozni. Igyekszem jó barát lenni és ha kell, szemet hunyni dolgok felett, mert tudom, hogy én sem vagyok tökéletes.
Ahhoz viszont, hogy ezt megértsem, éveknek és barátságoknak kellett eltelnie.
A rövid, nagy lelkesedéssel induló, aztán gyorsan kifújó barátságokat az ember könnyen elengedi. Majd összefutunk a metrón, egyszer valamikor beülünk egy fröccsre, aztán néhány évre megint elengedjük egymást.
De vannak barátságok, amelyek éveken át fűztek össze valakikkel, amelyekbe mindketten a legbelső titkainkat, félelmeinket is belesuttogtuk, és aztán, mikor már azt hittük, a kötelék olyan erős, hogy soha nem szakadhat el, mégis közénk állt valami. Egy jóvá nem hagyott kapcsolat, egy hazugság, egy akár ki sem mondott sérelem.
Veletek még sokáig álmodtam éjszakánként. A ti hiányotokat még sokáig éreztem. Volt, hogy könnyeztem, mert nem hívhattalak fel benneteket, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Volt, hogy megkeseredett az örömöm, mert már nem oszthattam meg veletek. Olyan is volt, hogy gondolatban hangosan dühöngtem, és ezerszer lejátszottam fejben a veszekedést, ami soha el sem hangzott, ami nélkül csendben, hangtalanul hűlt ki a barátságunk.
Szeretném, ha tudnátok, hogy ilyenkor a ti hangotokat is hallottam. Hallottam, hogy ebben a vitában ti mit mondanátok, és megértettem, hogy én is hibáztam, és azt is, hogy miben.
Szeretném, ha tudnátok, hogy bármilyen fájdalmas lecke is volt, tanultam belőle. Ezért, ha ma már nem is beszélünk, részei lettetek annak, aki vagyok, akivé váltam, általatok és miattatok tudok – azt remélem – ma már jobb barátja lenni azoknak, akik végül kitartottak mellettem.
Szeretném, ha tudnátok, hogy a szívemben nincs harag. A szép emlékeket őrzöm, még ha el is zártam őket valahová messze, és ma már nem nézegetem őket minden nap. Amit tőletek tanultam, azt hiszem, jobb emberré tett, és ha néha hiányzik is, hogy elmondjam, amit csak ti érthetnétek. Már nem fáj, már elfogadom, hogy az életem új fejezeteinek nem vagytok részesei. Vannak a múltamnak történései, élményei és tapasztalásai, amik nélkületek nem létezhetnének, amikből nem tudlak kivonni titeket, de a jelenemet és a jövőmet már megtanultam nélkületek építeni.
Szeretném, ha tudnátok, hogy boldog vagyok. És hogy semmi mást nem kívánok nektek, amikor rátok gondolok, csak hogy ti is azok legyetek.