Az egész úgy kezdődött, hogy az ismeretségi körömben volt egy kisebbfajta baby boom, és Facebookon lassan alig láttam mást, mint babákat. Ugyan nagyon aranyosak voltak és azt is megértem, hogy minden szülő büszke a gyerekére, de ha naponta fejenként is „csak” kétszer-háromszor posztoltak a bébiről, az azt jelentette, hogy az én egész idővonalam csecsemő-galériává változott. És nem, nem követtem ki őket, mert mind közeli barátok. Ezen kívül borzasztóan idegesített, hogy sokan politizálnak az ismerőseim közül és sosem értettem, miért jobb nekik, ha online fröcsögnek.
Az Instagram remek időtöltés, ha az ember például várakozik valahol és nem tudja másképp elütni az időt. Én azonban azon kaptam magam, hogy már ha kell, ha nem, pörgetem. Otthon is.
És az idő csak úgy repül ilyenkor, a semmire. Mert valljuk be, nincs sok értelme megnézni az huszonötödik sminkelős videót vagy hangulatos fotót, amint a tökéletes testű modell éppen epret eszik egy párizsi erkélyen. A Twitter már régóta nem igazán érdekelt, csak megszokásból néztem rá néha, a Snapchatet szintén csak szükséges rossznak éreztem, a Messenger állandó pittyegése pedig az őrületbe kergetett.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
