Amikor ma stresszes vagyok, ugyanezt csinálom: lemegyek az udvarra vagy kiülök a teraszra, megnézem a felhőket vagy a csillagokat és emlékeztetem magamat, hogy nem minden rólam szól – és ez nagyon felszabadító.
A világot próbálom friss szemmel látni
Gyerekkoromban a másik nagymamám képes volt fél óráig mesélni arról, hogyan lesz az apró magból termény az asztalon. Úgy áradozott erről a folyamatról, mintha világra szóló esemény lenne. Ott még nem értettem, de már tudom, mennyire igaza volt. Tényleg erről szól az élet.
Bátran ki merem jelenti, hogy ő sem hallott akkoriban a mindfulness-ről, mégis gyakorolta nap mint nap. Megállt a kert közepén, leguggolt és megmutatta, milyen finoman nyílik ki a virágbimbó vagy hogyan porozzák a méhecskék az uborkát. Olvass még a témában
Ha ma azt érzem, hogy tele van a fejem, próbálom hasonlóan látni a világot: megnézem, hogyan játszik a fény a kávém tetején és figyelem, ahogy a szél megmozgatja a leveleket. Ez a „friss szemmel nézés” nem csupán megnyugtat, hanem tényleg visszaadja azt a gyermeki rácsodálkozást, amit felnőttként hajlamosak vagyunk elveszíteni a hétköznapok forgatagában.
