3 híres Szűz, akivel biztosan osztozol pár tulajdonságon

3 híres Szűz, akivel biztosan osztozol pár tulajdonságon

Címlap / Életmód / 3 híres Szűz, akivel biztosan osztozol pár tulajdonságon

Ezeknek a sztároknak a sikeréhez a maximalizmusuk, rendszeretetük és higgadtságuk biztosan hozzájárult a sikerükhöz. Nem meglepő, hogy augusztus 23. és szeptember 23. között, a Szűz jegyében születtek.

Gloria Estefan

1957. szeptember elsején látta meg a napvilágot, és a Gloria María Milagrosa Fajardo García nevet kapta a kubai-amerikai énekesnő. Nem csak zenei téren alkotott maradandót – élete során eddig összesen hét Grammy-díjat zsebelt be – de a kubai demokratikus ellenzék egyik legismertebb szószólójaként is ismertté vált. Nem véletlen, hogy az énekesnő érdeklődik a politika iránt, hiszen a Szüzek számára mindennél fontosabb, hogy megértsék a körülöttük lévő világot.

Állandóan elemeznek és akár kritizálnak is, ha úgy érzik, azzal valami jót, valami hasznosat tehetnek. Valószínűleg tőled sem idegen az igény, hogy jobbá tedd a környezetedet. Ha pedig igazságtalanságot tapasztalsz, akkor sem tudsz elmenni mellette, ha egyébként sikeres énekesnőként zavartalanul élhetnéd a magad életét.

 

Jeremy Irons

Jeremy John Irons 1948. szeptember 19-én született a Wight-szigeten, Angliában. A sármos színész ugyancsak ismert arról, hogy kiáll a nemes ügyek mellett, és ismertségét arra használja fel, hogy társadalmilag is fontos kérdésekre irányítsa rá a figyelmet. Az 1991-es Tony díjátadón például ő volt az első híresség, aki nyilvánosan viselte a piros szalagot, ami az AIDS elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet. A szimbólum mára világszerte ismertté vált.

Mint általában a Szüzeknek, Ironsnak is fontos a stabilitás és rendezettség, általában a nyugodt családi élet. A stabil párkapcsolat és egy otthon rendezgetése számukra a biztonságot jelenti. Első feleségével, Julie Hallammal Irons ezt valószínűleg nem találta meg, 1969-ben keltek egybe és még abban az évben el is váltak. Sinéad Cusackkal azonban 1978 óta boldog házasok, és a Szüzek rendrakási mániája sem kerülte el őket: 1998-ban a pár megvásárolta a Kilcoe kastélyt, melynek felújítására nem sajnálták sem az időt, sem az energiát, sem pedig a pénzt.

 

Beyoncé Knowles

Beyoncé Giselle Knowles néven született 1981. szeptember 4-én napjaink egyik legsikeresebb énekesnője, a pop királynője. Bármibe is fog, egyszerűen nem tud rosszat csinálni. A műfajban jellemző extravaganciát is kivételes eleganciával megjelenítő Beyoncé kifinomultságát és szépérzékét valószínűleg részben a Szűz csillagjegyének köszönheti. Nem meglepő módon tőle sem áll távol a jótékonyság – többnyire a gyerekeket segítő ügyeket támogatja, de a feminizmus mellett is időről időre szót emel.

A Szüzek általában remek kritikai érzékkel megáldottak, de ők maguk nehezen viselik a kritikát. Szerencsére elemző, mindent átlátó gondolkodásmódjuknak köszönhetően nincs is feltétlenül szükségük arra, hogy ezt másoktól megkapják. Maguktól fel tudják ismerni, ha valamiben fejlődniük kell. Egy olyan díváról, aki egyszerre tűnik kikezdhetetlennek, maximalistának és keményen dolgozónak – máskülönben hogyan érhetett volna el ilyen sikereket? – mint Beyoncé, ezeket nem is nehéz elképzelni.

 

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!