Életmód / Család

Mit tehetünk azért, hogy kisgyerekünk fogai jó állapotban maradjanak

Mivel szoros összefüggés van a tejfogak és a végleges fogak állapota között, ezért nagyon fontos, hogy már kiskorban odafigyeljünk a megfelelő szájhigiéniára és az ezzel kapcsolatos rutin kialakítására. Lássuk, hogy melyek a veszélyforrások és mit tehetünk azért, hogy gyermekünk fogai a lehető legegészségesebbek legyenek.

Cukros italok

Alapvető, hogy a cukros italok erősen roncsolják a fogakat, és bizony egyre gyakrabban látunk olyan kisgyerekeket, akiknek már a tejfogai is sorban szuvasak. Csökkentsük a minimálisra ezek fogyasztását, főleg cumisüvegből, és tartsuk szem előtt, hogy ezeknek kizárólag káros hatásai vannak.
A fogromláson túl csökkentik az étvágyat, elsavasítják a szervezetet, és már kiskorban is komoly túlsúlyhoz vezethetnek, amitől sok kisgyerek felnőtt korában sem képes megszabadulni.

Édességek

A cukros italokon kívül természetesen minden más, magas cukortartalmú édesség is nagyon káros hatású lehet. A nyalókák, csokoládé, cukorkák és társaik bár nagyon csalogatóak, azért érdemes korlátok közé szorítani ezek fogyasztását. Fontos, hogy keveset kapjon ebből a gyerek, és azt lehetőleg soha ne este fogyassza el.
Érdemes arra is ügyelnünk, hogy ne ezekhez kössük a dicséret, elismerés fogalmát, hiszen ezzel csak még vonzóbbá tesszük őket, így egyben megnehezítjük a saját dolgunkat is, amikor majd a gyerek ezt kéri ösztönzésnek.

Fogmosás

A fogmosás szintén alapvető dolog, ha a fogak egészségéről van szó. Már az első fogak megjelenésével meg lehet ismertetni a babákat a fogmosással. 
Már kiskorban érdemes rászoktatni a gyerekeket arra, hogy a rendszeres fogmosás rutin legyen náluk, és lehetőleg a fő étkezések után, de legalább vacsora után, lefekvés előtt mossuk meg a fogukat. Ezt lehet játékosan is csinálni, és hagyni, hogy a gyerek magának is kefélgesse a fogait, de emellett mi is tisztítsuk meg őket alaposan.
Fogkrém használata néhány éves korban még egyáltalán nem szükséges, annál is inkább, mivel egy tiszta fogkefe közel hatékony eredményeket tud produkálni, míg a fogkrém néhány gyereknél akár allergiát is okozhat.

Olvastad már?  7 tündéri jelmezötlet gyerekeknek, amit te is meg tudsz varrni

Szájra puszi

Sok szülő köszönti azzal a gyerekét, hogy a szájára ad puszit. Ez a szokás lehet egy bensőséges viszony kifejeződése, viszont egyben kiváló alkalmat teremt arra is, hogy a szánkban lévő kórokozók, amelyek nálunk semmiféle tünetet nem okoznak, a gyerek szájába átkerülve problémákhoz vezessenek.
Ha tehát ragaszkodunk ehhez a szokáshoz, akkor érdemes a szokásosnál is jobban figyelni a gyermekünk szájának egészségét, és ha kisebb aftákat, fehér pöttyöket látunk, akkor alaposabban fertőtleníteni.

Rendszeres ellenőrzés

Hiába nem adunk cukros italokat a gyerekeknek, és teszünk meg minden lehetséges óvintézkedést, lehetséges olyan, hogy a gyerek fogaival mégis probléma van. A szabály itt is ugyanaz, mint a felnőttek esetében, vagyis érdemes rendszeresen átvizsgálni a fogakat minden oldalról, és már egy kisebb pötty esetén is inkább egy szakértő fogorvost felkeresni.
Lehetőleg azonban óvakodjunk attól, hogy a fogorvossal riogatjuk a gyereket, mivel előbb vagy utóbb úgyis el kell menni hozzá, és kár előre negatív élményt táplálni a kicsikbe.

Fogorvos

A fogorvost általában nem szeretjük, és emiatt bizony sokszor elfelejtjük, hogy a legjobb, amit a fájdalom elkerülése érdekében tehetünk, az bizony a rendszeres látogatás a fogorvosnál. Kisgyerekek számára a fogorvosi intézménnyel való ismerkedés egyik legjobb módszere az, ha elvisszük magunkkal, amikor a saját fogainkat nézetjük meg.
Fontos, hogy ne az legyen a gyerek első élménye, hogy édesapja vagy édesanyja szájában egy hangos fúróval dolgozik az orvos, inkább az maradjon meg, hogy szülei beülnek a székbe, átvizsgálják a fogaikat és a fogorvos mindent rendben lévőnek minősít.

Példa

A szájápolásban, mint annyi más helyen, a legfontosabb a gyerek számára a szülői példa. Ha azt látja, hogy szülei rendszeresen fogat mosnak, és kifejezetten együttműködnek a fogorvossal is, akkor valószínűleg ők is könnyebben követik majd ezt a példát. Ha azonban mi magunk sem teszünk így, akkor ez sokat rombol a hitelességünkön, legyen szó a mindennapi szájápolásról, vagy akár az édességek elfogyasztásáról.
Ne feledjük, a gyerek gyakran tükör is, aki a saját hiányosságainkat tükrözi vissza. Néha kegyetlenül, de mindig őszintén csinálják ezt, ezért inkább tegyünk meg mindent, hogy elégedettek lehessünk ne csak a gyerek fogaival, de egyben a saját tükörképünkkel is.

Olvastad már?  5+1 tipp, hogy hogyan ünnepeljétek a szilvesztert a gyerekekkel