Életmód / Egészség / Lélek

Visszatérő dilemmáim a vírus idején

Apróságtól a sorsdöntőig, nevetségestől a világmegváltóig kergetik egymást a gondolataim a karanténban – ahogy, gondolom mindenkié, aki egyedül tölti ezeket a heteket. Íme, néhány dilemma, amely foglalkoztatott mostanában a négy fal között.

Egyek vagy ne egyek?

A Maslow-piramis legalján vagyok jelen pillanatban, ebben a helyzetben, az állandó bizonytalanságban bizony az én agyam is sokat jár az étel körül. Már a beszerzése sem a legegyszerűbb, hiszen alaposan át kell gondolni, hogy mikor megyek boltba, de ha ezt az akadályt megugrottam, akkor abból még valamit főznöm is kellene. Sajnos a felborult napirend miatt a rendszeres étkezés terve is összedőlni látszik, hiszen van, amikor a reggeli teljesen kimarad, míg máskor délután 5-re csúszik az ebéd.

És ami a legrosszabb: észreveszem magamon, hogy azért eszem, mert örömet szerez, mert szüksége van a lelkemnek egy finomságra, hogy jobban érezzem magam.

A dilemma folyamatos és bűntudattal vegyes, hiszen nem szeretnék 10 kilóval több lenni a karantén időszak végére. De ugyanakkor: megérdemlem, nem igaz?

Mozogjak vagy lustálkodjak?

Minden reggel azzal az elszántsággal ébredek, hogy ma mozgok. Itthon, a négy fal között. Vagy lemegyek futni. De a két hónap alatt sajnos két kezemen meg tudom számolni, hogy ez hányszor fordult elő. Tulajdonképpen elvárhatom magamtól, hogy most legyek szupersportos ebben az időszakban, vagy most ér egy kicsit elengedni magam és lustának lenni? Nos, az előző, evéssel kapcsolatos dilemmával párosítva egyértelmű, hogy mozognom kellene. Mégis: nem lehetne, hogy most megbocsássam magamnak a lustálkodást?

Olvastad már?  Egyre többen halnak bele abba, hogy kézfertőtlenítőt isznak

Daria Shevstova/pexels.com

Kellene egy kutya?

Hiszen most úgyis itthon vagyok, és olyan régóta gondolkodom rajta, hogy kellene nekem egy állat. Lenne rá okom, hogy minden nap kimozduljak és sétálni induljak vele, lenne kihez szólnom a haldokló szobanövényeimen kívül és egyszerűen csak lenne kinek átadnom a bennem felgyülemlett érzelmeket.

Jó, de nem lenne ez most hirtelen és meggondolatlan döntés?

Hiszen egyszer vége lesz a karanténnak és lehet, hogy azt mind a ketten megszenvedjük majd, ha újra be kell járnom dolgozni, ő pedig egyedül marad itthon. Mégis, annyira vágyakozom utána, hogy ki sem megy a fejemből. 

Kövessem a híreket vagy inkább ne?

A vírus első napjaiban külföldön voltam, így a fejemet homokba dugva próbáltam élvezni az utazást, ha már így alakult. Persze végig ott lebegett a fejünk felett a lehetőség, hogy haza sem tudunk jönni, így időről időre ránéztünk a hírekre, amitől rendre kétségbe is estünk.

Miután hazaértem, már a családom miatt aggódva olvastam a frissülő híreket, vártam a napi bejelentéseket és azt vettem észre magamon, hogy egész nap ez foglalkoztat.

Tudatosan leszoktattam magam a hírek olvasásáról, naponta egyszer engedem magamnak, hogy ránézzek a különböző portálokra és képbe kerüljek. De jól teszem, hogy ennyire távol tartom magamtól a negatív infókat a saját jóllétem érdekében? Vagy ez egyszerűen csak a könnyebb út?

Olvastad már?  Ezért fognak sokan szakítani a korlátozások után

Menjek vagy maradjak?

Eltelt két hónap azóta, hogy utoljára láttam a vidéken élő családtagjaimat. Betartjuk a szabályokat, mindannyiunk biztonsága érdekében, de most már úgy érzem, hogy kezd sok lenni.

Persze szomorú lenne épp az utolsó pillanatokban „elbukni”, megtörni, de valójában, ha mindannyian nagyon figyelünk az előírásokra, ha kezet mosunk és fertőtlenítünk mindent, ha nem találkozunk másokkal, akkor nem tehetnénk egymásnál egy gyors látogatást?

Már az is annyi örömet szerezne és feltöltene mindannyiunkat, hogy utána könnyebben bírnánk ki a hátralévő időszakot. Arra a kérdésre, hogy megéri-e kockáztatni, egyértelmű a válasz: nem. Arra azonban, hogy mekkora a kockázat, továbbra sem tudom a választ. Így hát maradok.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást