Visszatérhet Hollywoodba a színész, akit kannibalizmussal vádoltak? Armie Hammer 5 év után megtörte a csendet

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / Visszatérhet Hollywoodba a színész,...

Visszatérhet Hollywoodba a színész, akit kannibalizmussal vádoltak? Armie Hammer 5 év után megtörte a csendet

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Öt évig egyetlen szerepet sem kapott

A botrány után Hammer gyakorlatilag teljesen eltűnt a filmiparból.

Elveszítette ügynökeit, menedzsmentjét és PR-csapatát, miközben a legtöbb stúdió és producer sem akart vele dolgozni. Saját bevallása szerint volt időszak, amikor barátoknál húzta meg magát, később pedig egy alig néhány négyzetméteres bérelt lakásban élt Los Angelesben.

Elmondása szerint az internetes zaklatások miatt többször telefonszámot is kellett váltania, végül egy egyszerű, feltöltőkártyás nyomógombos telefont használt.

Olvass még a témában

A közösségi médiát is maga mögött hagyta, az idejét inkább önismerettel töltötte, miközben a gyermekeire és saját mentális egyensúlyának helyreállítására összpontosított.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.