Colette: Kóborélet
Talán Colett volt az első olyan ,,felvilágosult” nő, aki úgy tudta megélni lelkének mélységeit, hogy közben meg tudott felelni a férfivilág elvárásainak, mégpedig jól.
Elnézést kérek a kifejezésért, de Colette, életvitelét tekintve olyan volt, mint a bányaló – tudta mi és ki akar lenni, és nem engedte, hogy bármi az útjába álljon.
Lady Chatterley szeretője
A maga idejében botránykönyv volt. Ez az a könyv, amit nem felnőtt korban kell a lányok kezébe adni, hanem rögtön a Büszkeség és balítélet, vagy a Jane Eyre után.
1928-ban jelent meg, és rögtön ezután pornográfnak minősítették. 1960-ig az angolok csak külföldről juthattak hozzá a teljes szöveghez, ám ekkor végre Angliában is megjelenhetett a csonkítatlan szöveg.
Szapphó művei
Bár neve, személyisége szorosan kapcsolódik Leszbosz szigetével, mégsem ez az, ami miatt fennmaradt neve ennyi ideig.
Ő valóban a szenvedély költőnője. Az első volt talán, aki kimondta, hogy a világot a vágy mozgatja.
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Mindenki úgy gondol erre a regényre, hogy csöpög az érzelmektől, a mai korban már nincs realitása ennek a fajta érzelmi világnak, hiszen nincsenek elszegényedett nemesek, olvasott szép lányok, nincs szükség lányszöktetésre, ahogy gazdag, ,,magányos farkas” úriemberek sincsenek, akiknek meg kell menteni a lelkét.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Anna a leggyengébb erős nő a világon. Képtelen – parasztlány létére – elvágni egy tyúk nyakát, viszont képes a becsületén ejtett foltot tisztára mosni egy kettős gyilkossággal.
Dr. Fritz Kahn: A szerelem iskolája
Ez az a könyv, mely nem csupán szexuális felvilágosító könyv. Kamaszkor tájékán szükséges egy lánygyerek kezébe adni.
Én kötelező olvasmánynak nevezem. Olyan széleskörű, nagyon összeszedett, minden apróságra kiterjedő információt nyújt, melyre még egy felnőtt is rácsodálkozik.
Az a lány, aki ezt a könyvet elolvasta, sokkal nagyobb valószínűséggel éli meg helyesen(!), felesleges megaláztatások nélkül életét, mint aki nem olvasta ezt a könyvet.
Emellett a könyv mellett a Erich Fromm, A szeretet művészete című könyv is ajánlott, ám ez nem csupán lányoknak, hanem fiúknak is kötelező olvasmány.