Valamikor réges-régen több édes üdítő volt, mint amennyit a kezeden meg tudnál számolni. Néhányat cseresznyesziruppal, néhányat citrommal, néhányat kóladióval vagy szasszafra kéregdarabokkal ízesítettek. Az üvegpalackok, amelyek a pezsgő elixíreket tartották buborékosan, újra és újra körbejárták a városokat vagy a közösségeket.
Johann Jacob Schweppe, a német-genevi kémikus, aki 1783-ban kifejlesztette a szénsavas italokat, találmányai széles körben elterjedtek az azt követő évtizedekben, hogy termékeit a világkiállításokon elkezdte bemutatni, és rengeteg kisvárosban nyílt szódagyár, amely saját ízesített buborékos üdítőit kínálta vevőinek.
Az eldobható műanyag palackok térnyerése az 1970-es években sok kisüzemi italmágnás csődjéhez vezetett. Az üvegpalackok által szabott földrajzi korlátok megszüntetésével a nagy márkáknak olcsóbban lehetett felvásárolni a kis szereplőket, és megszilárdítani a tevékenységüket – mondja John Nese, a Galco’s Soda Pop Stop tulajdonosa, amely a szódafanatikusok által tisztelt zarándokhely Los Angelesben, és amely a mai napig kínál különleges ízesítésű üdítőket. Olvass még a témában
Múlt századok szénsavas italai
Az ízesített szódavíz vad extravaganciája a 19. és 20. században virágzott – némelyikük azonban ma is igazi kultusszal rendelkezik.
