„Úgy fogtam fel a kemoterápiát, mint egy koktélozást.”
– A kemoterápia sokak számára rettegett szó. Elmondanád első kézből, mi történik ennek során pontosan, milyen mellékhatásokat tapasztaltál, s hogyan csillapítottad őket?
– A kemoterápia szerintem azért rettegett, mert senki nem tudja pontosan, hogy mi az. Rengeteg riogatást olvasni az interneten, meg persze ilyenkor majdnem minden ismerős elmondja a horrorsztorit, amit hallott… és tuti tud egy jó alternatív gyógymódot, ami valakivel valahol csodát tett, és az illető úgy gyógyult meg. Egy darabig én is elhittem: beszedtem mindent, diétáztam. A daganat először csökkent, aztán stagnált, majd újra növekedésnek indult. Utána jött az első kemó, és zsugorodott. Én nem ítélem el az alternatív terápiákat, de az első inkább legyen az, ami már milliószor bizonyított.
Aminek nincs mellékhatása, az nekem mindig gyanús. Ha valamit túlzásba viszünk, annak mindig van – a szervezetünk egy bizonyos módon van összerakva, és a harmóniát szerintem nem lehet kizárólag barackmaggal vagy céklalével megteremteni. Olvass még a témában
A gasztronómiai előnyökön túl: ezt adta a heti ételtervezés a mentális jóllétemhez
Biztos, hogy segít? Így hat a fogkrém a szádban levő jótékony baktériumokra
A 4 legtitokzatosabb csillagjegy, akit évek után is nehéz kiismerni
Ezt hozza 2026. február 5. a numerológia szerint: kézzelfogható eredményre válthatod a terveid
A kemoterápia többféle lehet. Én infúzióban kaptam háromhetente. Az első három alkalommal háromféle gyógyszert, külön-külön zacskóban. Úgy kezdődik a menet, hogy az onkológus eldönti a vérkép alapján, hogy az aznapi kezelés lehetséges-e.
Vannak tényezők, amelyek miatt előfordulhat, hogy sajnos halasztani kell. Nekem szerencsére csak egyszer csúszott egy napot, de akkor egy sebészeti konzultáció miatt – aminek még örülhettem is, mert annyira összement a daganat, hogy muszáj volt kitalálni valamit, meg kellett jelölni.
Ha minden rendben, kiírja az orvos, hogy a gyógyszerekből mekkora adagot kell kapni. Ezt testfelületre számítják. Ha változik a súly, akkor változik a gyógyszer adagolása is.
Ezután lehetett menni a kezelőbe, ahol először egy előkészítő infúziót csöpögtettek, amíg elkészítették a tasakokat. Ebben az előkészítőben van hányingercsillapító és egy kis szteroid is az allergiás reakciók kiküszöbölésére.
Aztán jöttek szépen sorban a gyógyszerek – ez az infúzió, ami 3-4 óra alatt folyt le. Ezalatt lehet TV-t nézni, beszélgetni, olvasni, enni, inni és mosdóba is ki lehet menni, szóval egyáltalán nem kellemetlen. Mindig elmondták, hogy melyik gyógyszertől milyen hatás várható, de ez nem törvényszerű. Mondjuk, én sose úgy mentem a kezelőbe, hogy rosszul leszek, hányni fogok. Ha az ember bebeszéli magának, akkor úgy is lesz.
Úgy fogtuk fel a párommal, mint egy koktélozást. A recepción pedig nem kezelésre jöttünk, hanem „kértük a szokásost”.
Egyetlen alkalommal hánytam, az első kemó után. Szerintem azt is inkább a kezelés után jóízűen elfogyasztott gyros tálnak köszönhettem. Egyébként a koktélozós hasonlatra visszatérve: olyan érzésem is volt, mintha jól berúgtam volna. Három napig gyenge voltam, ki sem akartam mászni az ágyból; sokat aludtam. Utána szépen lassan visszatért minden a normális kerékvágásba. A negyedik napon elmentem dolgozni, vittem magammal mindenhova a kis kólámat, mert az használt a gyomromnak. Ezen felül még egyetlen mellékhatás volt, a hajam kihullása két hét után. Szerintem a nőknek legfőképp ez az ijesztő, mert ezzel nem lehet mit kezdeni. Rá kell készülni erre is lelkileg.
Én eleinte úgy gondoltam, hogy a sapi menő, abban fogom átvészelni ezt az időszakot. Aztán ez nálam folyamatosan változott, sapka talán háromszor volt a fejemen. Felírta az orvos receptre a parókát, én szépen ki is váltottam, már elkezdtem itthon hordani, hogy megszokjam. Jártam benne egy darabig dolgozni, miután le kellett nyírni a hajam, de nem barátkoztunk össze túlságosan… úgyhogy saját pénzen vettem egy másikat, ami jobban tetszett, utána azt hordtam nagyon sokáig. Majd a parókát is kezdtem megunni, elkezdtem kendőket viselni, és sokszor sokkal nőiesebbnek éreztem magam bennük, mint amikor hosszú hajam volt. Érdekes tapasztalat, hogy tényleg nem ezen múlik a nőiesség.
Jött a következő három széria kemoterápia. Itt másfajta gyógyszereket kaptam, új mellékhatásokkal. Ez egy Taxotere nevezetű tiszafaszármazék volt („a természet ereje”). Rögtön úgy kezdtük, hogy allergiás rohamot kaptam, szóval fel kellett függeszteni a kezelést. Adtak egy sóoldatos infúziót, aztán kezdtük újra. Utána már minden rendben volt, csak kicsit megijedtem. Ez a gyógyszer jobban meg is viselt: a negyedik kezelés után kifejezetten sokáig tartott, míg újra magamra találtam. Két hétig olyan voltam, mint egy gyomorrontásos influenzás. Fájt a hasam, hasmenésem volt, kiszáradtak és kisebesedtek a nyálkahártyáim, fájtak a csontjaim.
Hőemelkedésem lett, és olyan gyenge voltam, mint a harmat – bár a lepkefing érzékletesebben írja le az érzést. Aztán szépen lassan mindenre megtaláltam a megoldást az orvos, a már tapasztalt ismerősök és a saját magam kísérletezgetései által, így az utolsó két kezelés megint gond nélkül zajlott. Leszámítva, persze, hogy már nagyon kezdett elegem lenni. A negyedik kezelés után volt a mélypont, de lelkileg egyébként is hullámzó állapotban voltam. Volt, amikor azt kívántam, bár meg se születtem volna, vagy bár elütne egy busz. Aztán persze jött három olyan csodás pillanat, ami ezerszeresen kárpótolt azért a sok szarért (bocsánat) amit el kellett viselnem.
Nem tudom, milyen lehet úgy végigcsinálni, hogy az ember végig negatívan áll hozzá, mert így is voltak kemény pillanatok, rossz napok. Pedig én aztán tényleg elhittem, hogy ez jó nekem, és mondjuk azért fáj a hátam, mert dolgozik a csontvelőm, és az nekem szuper. Életemben nem kaptam annyi pozitív megerősítést másoktól, mint a kemoterápia alatt. Volt, olyan, aki mikor még nem tudta, hogy parókát hordok, megdicsért, hogy milyen jól nézek ki, és mennyire jó a hajam 🙂
A mellékhatásokat igyekeztem a természet erejével legyűrni: a hasfájás-hasmenést kamillateával, ha nem tudtam aludni, akkor levendulás fürdőt vettem vagy párologtattam, illetve sok vizet ittam. Ha nem volt más megoldás, gyógyszerhez nyúltam, mert nem vagyok önmagam ellensége. A hányingerre például rendre beszedtem, amit az orvos adott kezelés utánra.
Az utolsó kezelés után kihullott a szemöldököm és a szempillám is, de nagyon gyorsan visszanőtt. Mások talán észre sem vették, csak itthon röhögtem rajta, hogy ufónak nézek ki smink nélkül.
Végigcsinálnám-e még egyszer? Igen!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
