Meg lehet-e állítani az időt? Ezekben az apró, labirintusszerű afrikai városokban hisznek benne, hogy igen, és ha kell, törvényt is alkotnak rá, hogy a modern kor szokásai ne rontsák el a történelmi képet.
A Marokkó és Tunézia között húzódó, a Földközi-tengeren át Európa felé néző Algéria Afrika legnagyobb országa és a 10. legnagyobb a világon. Hatalmas és változatos tája a szárnyaló hegyláncokból, sivatagokból és az ókori római romokból áll, majdnem 2,4 millió négyzetkilométer területtel rendelkezik. Ez tízszer akkora, mint az Egyesült Királyság.
Az ország nagy részét – mintegy négyötödét – a Szahara, a világ legnagyobb forró sivataga, valamint a vulkanikus masszívumok, kavicsos síkságok és kopár pusztaság alkotják. Ezek közül az egyik legnagyobb a Grand Erg Occidental. Végtelennek tűnő szélvédett homokdűnéi kétszer akkora területet ölelnek fel, mint Belgium.
Noha kevés algériai él ilyen ellenséges terepen, a Szahara északi peremén rendkívüli települések láncolata áll. A M’Zab-völgy öt történelmi ksourja vagy megerősített városa. Ezeket a csodálatos, évszázados citadellákat Pentapolis néven ismerték, a Wadi Mzab, egy részben száraz folyómeder mentén, amelynek vize három-öt évente egyszer árad.
A városok között van El-Atteuf, a legrégebbi, amelyet 1012-ben alapítottak; Melika; Bounoura; Beni-Isguen Szentvárosa; és Ghardaïa, a völgy fő települése és kereskedelmi szíve. 1982-ben a M’Zab-ot az UNESCO világörökségi helyszíneként sorolták be, nagyon jellegzetes kultúrája és építészete miatt.
„A helyet annyira különlegessé teszi Észak-Afrika őslakosainak egyedülálló kombinációja az ibadi iszlám hiedelmekkel, akik erődházakat építettek a sivatag közepén, hogy nem csak Algériában, a világ többi részén sincs ilyen hely”
– mondta Khaled Meghnine helyi idegenvezető.
A napjainkban 360 000 lakosának otthont adó M’Zab városait a mozabiták hozták létre, egy félnomád nép, saját nyelvével, a tumzabtval. A mozabiták már a 8. század körül is felfedezték Algéria ezen részét, de a régió növekvő elsivatagosodásával szembesülve úgy döntöttek, hogy letelepednek és alkalmazkodnak a zord környezethez. A 11. és a 14. század között építették városaikat, mindegyik középpontjában egy mecset állt, minarettel. A völgy alján a mozabiták pálmaligeteket létesítettek, amelyek a nyári meleg elől is menedéket kínálnak.
„Hihetetlen, hogyan sikerült ilyen barátságtalan körülmények között virágozni a társadalmunknak” – mondta Meghnine. „Az emberek ezért őrzik kultúrájukat. Több mint 1000 éve fennmaradta körülmények ellenére, ezért mindent megtesznek, hogy életben és erősen tartsák fenn.”