Nagy stressz vagy erőfeszítés idején előfordul velünk, hogy érezzük valakinek egy jelenlétét, és ez az érzés egyáltalán nem hallucináció. De akkor pontosan micsoda?
Magashegyi mászók vagy extrém körülményeket, stresszt túlélők gyakran számolnak be arról, hogy megpróbáltatásaik során úgy érezték, van mellettük még valaki. Sir Ernest Henry Shackleton brit felfedező például arról számolt be, hogy úgy érezte, egy „negyedik ember” kíséri háromfős csapatát a Dél-Georgiát átszelő eposzi utazásuk utolsó szakaszán 1916-ban.
A jelenség pszichológiája
A pszichológiában ezt az élményt „érzett jelenlétnek” nevezik. Ben Alderson-Day, az angliai Durham Egyetem pszichológus professzora a témában írt könyvében megállapította, hogy ezek az élmények nem korlátozódnak a szélsőséges helyzetekben lévő emberekre. Az érzés, hogy van velünk valaki a szobában, nem ritka pszichózisban szenvedő embereknél, de például egy gyászesemény feldolgozása során sem. A Parkinson-kórban szenvedők negyede szintén beszámol ilyen élményről, és az alvás és az ébrenlét határán is hajlamosak lehetünk ilyesmit tapasztalni.
Hogy pontosan mit jelent, hogy “érzünk” valakit, nehezen meghatározható. Nem az öt fizikai érzékszervünkkel, azaz a tapintással, látással, hallással, szaglással vagy ízleléssel tapasztaljuk, tehát nem hallucinációról van szó. Objektíven, a valóságban egyáltalán nincs ott semmi. Mégsem egészen téveszmék ezek sem ezek az észlelések: nem arról van szó, hogy azt képzelnénk, hogy valaki ott van velünk. Az “érzett jelenlétet” leginkább valamiféle hatodik érzékkel tapasztaljuk. Ahogy Alderson-Day fogalmaz: „Túl üres ahhoz, hogy hallucináció, de túl kézzelfogható ahhoz, hogy téveszme legyen.”
Egyes emberek hajlamosabbak az “érzett jelenlét” megtapasztalására, mint mások. Kutatása során Alderson-Day és csapata azt találta, hogy a nők nagyobb valószínűséggel számoltak be jelenlétekről, és nagyobb valószínűséggel találták azokat nyugtalanítónak vagy tolakodónak. Az “érzett jelenlét” a fiatalabbaknál is gyakoribb. Egy genfi laboratóriumban a kutatók olyan robotot fejlesztettek ki, amely egy bonyolult eljárás révén képes becsapni az agyat, hogy éreztesse velünk, hogy valaki van mögöttünk. A Parkinson-kóros emberek különösen érzékenyeknek bizonyultak erre az élményre.
Az érzett jelenlét tudományos magyarázata
Az “érzett jelenlét” jelenségét vizsgáló kutatások során agyi aktivitás szokatlan mintázatát találták egy olyan hálózatban, amely magában foglalja a temporoparietális csomópontot, az insulát és a frontoparietális kéregállományt. Ezek az érzékek integrálásával és a saját testünk helyzetének érzékelésével kapcsolatos területek.
Mindez alapján Alderson-Day úgy gondolja, hogy az “érzett jelenlét” megtapasztalásának oka, hogy valamilyen körülmény hatására hosszabb-rövidebb időre elveszítjük a testünk határainak érzékelésének képességét. Tehát ilyenkor tulajdonképpen a saját testünket érezzük még magunk mellett is.
Úgy tűnik azonban, hogy az elvárások is szerepet játszanak. Egy másik elmélet az úgynevezett prediktív feldolgozáshoz kapcsolódik. Ez az az elképzelés, hogy az agy kitölti a “rést”, amikor valaminek nincs értelme. Ezt tapasztaljuk például olyankor, amikor nem halljuk jól elsőre valaki kérdését, de a mimikájából, a szituációból és a hallott részletekből az agyunk kikövetkezteti, mi hangzott el. Ekkor már úgy érezzük, mintha valóban hallottuk is volna az elhangzott szavakat. De ezt tapasztaljuk akkor is, amikor mintákat látunk bele a felhőkbe, arcokat veszünk észre egy festéktoltban, vagy érzékelünk valamit, amiről nem tudjuk, micsoda, de az agyunk egy ismerős élménnyel – egy másik ember jelenlétével – magyarázza a helyzetet.