3/4. „Bírnak a haverjaim”
Kapcsolatotok következő szintjére léptetek és ideje megismerni egymás baráti társaságát. Ez sosem könnyű, szinte olyan, mint egy állásinterjú. Ők kicsit vizsgálnak és ítéletet hoznak rólad, te pedig igyekszel a legjobb oldalad mutatni, és ez az elején kicsit mindenki számra idegőrlő. Ha viszont bemutatott a barátainak és a találkozó után így nyilatkozik, ráadásul nem szóban – ami, mint tudjuk, elszáll -, hanem írásba foglalja ezt, akkor nyert ügyed van. És egy szuper pasid, hiszen levette rólad a stresszt azzal, hogy egyből megnyugtatott.
Egy hosszú távú kapcsolatban fontos, hogy a felek hogyan viszonyulnak egymás barátaihoz, hiszen ez rengeteg konfliktus melegágya lehet. Ha azonban „írásos bizonyítékod” van arról, hogy szerelmed barátai kedvelnek, fellélegezhetsz.
4/4. „Jól sikerült? / Hogy ment?”
Fogorvosnál voltál, vagy munkainterjún, esetleg egy fontos előadásod vagy vizsgád volt, ő pedig tudta ezt és üzenetben érdeklődik. Ez két okból is értékelendő. Egyrészt tapintatos, mert nem akar zavarni és ezért nem telefonált, másrészt emlékezett, hogy valami számodra fontos vagy nehéz dolog történt és tudni szeretné, hogy ment.
Sajnos szinte mindannyiunkat hozott már össze a sors olyan önző gazemberekkel, akiket saját magukon kívül semmi és senki más nem érdekelt, ha viszont egy ilyen érdeklődő üzenetet kapsz, biztos lehetsz benne, hogy olyan barátod van, aki támogat téged és lehet rá számítani. Olvass még a témában
6 ruha és kiegészítő, amit idén esküvői vendégként viselhetsz és 1, amit engedj el
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett
„Titokban irigylem az egyedülálló barátnőimet” – Miért hiányzik sokszor a szingliség?
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





