Augusztus 20, az új kenyér ünnepe is – A kenyér 5 ezer éves története

Augusztus 20, az új kenyér ünnepe is – A kenyér 5 ezer éves története

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Augusztus 20, az új kenyér ünnepe is – A kenyér 5 ezer éves története

A kenyér története tele van érdekesebbnél érdekesebb véletlenekkel, próbálkozásokkal, kísérletekkel, míg az összerágott pempőből kifejlődött a ma ismert megszámlálhatatlan formájú és összetételű kelesztett cipó. Volt lapos és kemény, laza és levegős, szent és kárhoztatott, kiváltságos és mindennapi, imádott és megtagadott, fekete és fehér. A lényeg, hogy mindig megmaradt nekünk, és valószínűleg, amíg él ember a földön, lesz, ki emlékezzen rá.

Az őskenyér

Valószínűleg az őskori emberek eleinte az éretlen, még tejes vadgabonaszemeket csipegették ki a kalászból, és egész egyszerűen összerágcsálták. Később aztán már pirítva is fogyasztották. Az érett magokat hosszabb ideig lehetett eltárolni, és magukkal is vihették, amikor útra keltek.

A fáradtságos és időigényes rágást idővel felváltotta azaz egyszerű eljárás, hogy az összetört, szétzúzott gabonaszemeket vízzel keverték, és az így nyert kását némi pihentetés után jóízűen elfogyasztották. Az ősi kenyér szó vélhetően ezt a kását jelentette. 

A bronzkori finomság

A gabonák feldolgozása igen messzire nyúlik vissza, a leletek azt támasztják alá, hogy már meglehetősen korán gondosan hántolták a magokat, majd lapos kövek között elmorzsolták, hogy darát és lisztet készítsenek belőlük. Figyelemreméltó felfedezés volt az is, hogy a gabonafélék őrleményét keverték, majd ebből készült a kása, illetve annak sűrűbb változatából forró kövekre terítve sütötték a lepénykenyeret.

A legmegdöbbentőbb maradvány a balatonmagyaródi ásatás alkalmával került elő. Ez a kezdetleges „szamócatorta” kétharmad rész köleslisztet és egyharmad rész pelyvás búzalisztet tartalmazott, valamint felfedezték benne a tojás és a sertészsír nyomait. 

Haladóbb módszernek számított a kemence ősének tekinthető, füllel ellátott, kőből faragott bujdosó, vagy az agyagból készített sütőharang (cserepulya) használata. Ezeket a nagyméretű búrákat kitámasztották, míg felhevítették alattuk a tüzet, a parazsat elkotorva a felforrósított felületre tették a tésztát, leengedték a harangot, a parazsat kívülről köré rendezték és megsütötték bennük a kenyeret.

Egy kis erjesztés mindent megváltoztatott 

Az ókori Egyiptomból írásos és tárgyi emlékek is fennmaradtak a kenyérkészítéssel kapcsolatban. Állítólag ott született meg a kelesztett kenyér i. e. 3000 körül.

Rendkívüli jelentőségű lehetett annak a megtapasztalása, hogy ha a friss kásához több napos, maradék kását adtak, a tészta felduzzadt, megkelt és azt megsütve lágy, szivacsos sütemény keletkezett. Az már kezdett hasonlítani a ma ismert kenyérhez.

Nem tudni pontosan, hogy ez vajon valóban csupán egy szerencsés véletlen vagy szándékos kísérletezés eredménye volt- e, de valahogy megtörtént. Feltételezem, hogy ez a találmány nem csak a lisztszemcsék helyzetét rendezte át, de nem hagyhatta hidegen az őseinket sem, a kenyérről alkotott hitet pedig alaposan megingatta. Rá kellett jönniük, hogy az előző napról eltett tésztamassza erjedést okoz, és ettől jobb ízű, könnyebben emészthető és tovább eltartható lesz a kenyér, ami már alig emlékeztetett korábbi önmagára. 

Forradalmi újítás

Az ókori görögöknek és rómaiaknak fejlett kenyérkultúrájuk volt, az első szabadon álló, ajtóval rendelkező kemencék is az ókori Görögországban készültek. Hippokratész már 17 féle kenyérről tett említést. Augustus császár idejében 300 nyilvános kenyérsütő volt üzemben, és ezeken kívül minden háznak volt saját kenyérsütő kemencéje. 

Fordulatok

Sokáig mágikusnak számított a kovászolás és a dagasztás. Szokás volt bevetés előtt és után is keresztet rajzolni a kés élével vagy a sütőlapáttal a tésztára valamint a kemence szájára, továbbá kedden, pénteken, Borbála és Luca napkor tilos volt kenyeret sütni.  A kenyér készítését, megszegését és fogyasztását szabályozó előírások és tilalmak a kenyér tiszteletét tükrözték.

Fortepan.hu, Csehszlovákia, 1959

A malmok fejlődése, az élesztő, majd a kenyér nagyüzemi előállítása sokkal könnyebbé tette a folyamatot, de a kenyér értékéből is jócskán lefaragott. Mindennapi tucatáruvá vált, és ez nem kedvezett hajdani jóhírének, elvesztette szent jellegét.

Európában a kovászos kenyér csak a 18. században lett népeledellé. A habkönnyű, fehér kenyér jó ideig a gazdagok kiváltsága volt, míg a szegények örülhettek, ha egyáltalán sötét kenyeret ehettek. Aztán a XX. sz. végén rájöttek, hogy nem is olyan hasznos a könnyű és tápanyagokban szegény kenyér. Ezután vált népszerűvé és az egészséges táplálkozás egyik szimbólumává a teljes kiőrlésű változata. Ekkor tehát felértékelődött a barna, és a kevésbé tehetősebbeknek már csak a jóval olcsóbb fehérre futotta.

Fortepan.hu, Budapest XIX, 1958

Hagyományőrzés

A XX. századig a falusi lakosság és a városi családok egy része maga készítette el a mindennapi kenyerét, ami az egyik legalapvetőbb és legnagyobb mennyiségben fogyasztott élelmiszerré vált. Manapság kissé megosztja az emberiséget a kenyér, vannak olyanok, akik kitartanak mellette, és szívesen készítik akár maguknak is, míg mások divatos táplálkozási formákat követve száműzték az életükből. 

Bárhogy döntünk is a kenyér fogyasztásával kapcsolatban, a létezése egy biztos pont, amihez bármikor visszanyúlhatunk, ha a szükség úgy hozza.

Fortepan.hu, 1957
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást