Kilőtt a lakásépítési kedv: több mint 20 ezer lakás épülhet idén

Kilőtt a lakásépítési kedv: több mint 20 ezer lakás épülhet idén

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Kilőtt a lakásépítési kedv: több mint 20 ezer lakás épülhet idén

Idén alig hét hónap alatt 5,5 százalékkal drágultak a Budapesten eladásra kínált új lakóingatlanok A januári 875 ezerről június végére 923 forintra emelkedtek az átlagos négyzetméterárak. A megyeszékhelyeken még erőteljesebb áremelkedés látható, az átlagos négyzetméterár 600 ezer forint fölé ugrott, ami 13 százalékos növekedést jelent januárhoz képest. (x)

  • Az eladó új lakások árának emelkedésre részben az építőanyagok drágulásának köszönhető. 
  • A lakásépítési kedv viszont kiugró: az év első felében több mint 15 ezer engedélyt adtak ki, ami éves szinten 22 százalékos emelkedésnek felel meg. 
  • 2021-ben bőven 20 ezer fölött lehet a megépült új lakások száma.

Ahogy arra számítani lehetett, az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése miatt megugrott a lakásépítési kedv Magyarországon, emellett az árak is emelkedtek a kínálati piacon – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több mint 9 ezer hirdetés adatai alapján bemutatja, hogy az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára hogyan változott az év első hat hónapjában, valamint a hivatalos KSH-adatok alapján ismerteti, miként alakult a lakóingatlan-átadások száma és a lakásépítési kedv az szóban forgó időszakban. 

Idén is bőven több mint 20 ezer új lakás várható

Január és június vége között 15 274 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki Magyarországon, ez 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.  “A lakásépítési kedv felfutása az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa idei újbóli bevezetésével, valamint a járványhatás miatti múlt évi alacsony bázisadatokkal magyarázható” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: A lakóingatlan-átadások száma is nőtt, az első félévben 9795 lakóingatlant adtak át, ez pedig 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, 2019 és 2018 azonos időszakához képest pedig egyaránt 50 százalék feletti emelkedést jelent.

Ez a növekedés pedig arra utal, hogy sok, a korábbi években megkezdett lakóingatlan-építés az év első felében fejeződött be, különösen a fővárosban volt látványos az emelkedés, Budapesten ugyanis 273 százalékkal nőtt az átadások száma, azaz több mint 4500 lakóingatlant vehettek használatba a tulajdonosok.  

“A legfrissebb számok alapján pedig elmondható, hogy a lakásépítések növekvő pályára álltak, így az idén bőven több mint 20 ezer új lakás átadása várható.”

– összegezte az adatokat Balogh László. 
Eladó új építésű ingatlanok árai
ingatlan.com

Mi történt az árakkal?

Az átadások és az építési engedélyek száma is masszív növekedése mellett az eladásra kínált új lakóingatlanok – azaz lakások, sor-, iker- és családi házak  átlagos négyzetméterára is jelentősen emelkedett. Budapesten januárban 875 ezer forint volt, míg június végén 923 ezer forintot tett ki, ez pedig 5,5 százalékos áremelkedésnek felel meg hat hónap alatt.

Júliusban a budai oldalon az I., a II. és a XII., a pestin az V., a VI. és a VII. kerületben bőven 1 millió forint felett volt a négyzetméterár a kínálati piacon. Emellett több városrész, például a VIII., a XI. és a XIII. kerület is már súrolja az 1 milliós árszintet. 

A fővároson kívüli piacon is erőteljes áremelkedés látható az ingatlan.com adatai szerint. A megyeszékhelyek összesített adatai szerint az átlagos négyzetméterár közel 13 százalékkal 605 ezer forintra nőtt, de a különböző városok között nagy a szórás.

Debrecenben 12 százalékos volt a drágulás az első félévben, így júliusban már 700 ezer forintot meghaladta az átlagos négyzetméterár az új lakóingatlanok esetében. Győrben 11 százalékos emelkedés eredményeként 555 ezer forintra nőtt. Nyíregyházán 420 ezer forintos négyzetméteráron szerepeltek az új lakóingatlanok, ami viszont stagnálásnak felel meg a januári szinttel összevetve. 

Balogh László azt mondta a jelentős drágulás részben az építőanyagok árának emelkedésével magyarázható, amelyek a későbbiekben is jelentős áremelkedést okozhatnak az idén és jövőre átadandó lakások esetében.  

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!