Idézetek a világ dolgainak és énünknek valódi természetéről; a keleti bölcsesség kedvelőinek, Rabindranath Tagore: Az élet megismerése (Hermit Könyvkiadó, 2009) című könyvéből.
Jelenségek
„Az az ember, akit a világ ismerete nem avat be mélyebben, mint a tudomány beavatja, sohasem fogja megérteni, hogy mi az, amit a lelki szemekkel megáldott ember ezekben a jelenségekben meglát.
A víz nem csupán a testét mossa meg, hanem a szívét is megtisztítja, mert megérinti a lelkét.
Próbáltad? 5 jövendölési módszer vízből, ami neked is működik
A föld nemcsak fönntartja őt, hanem a lelkét is fölvidítja, mert a vele való érintkezés több, mint fizikai érintkezés – ez egy eleven egyéniség.
Aki nem érzi át a világgal való összetartozóságát, az egy nagy börtönben él, melynek a falai idegenek számára.
Ha befogadja az örök szellemet, mely minden tárgyból feléje árad, akkor emancipálódott, akkor a maga teljes jelentőségében ismeri föl a világot, amelybe született; akkor a teljes igazságban találja magát és a mindenséggel való harmóniája megvalósult.”
Tökéletlenség és tökéletesség
„Ha azt kérdezzük, hogy miért van rossz: ez éppen annyi, mintha azt kérdeznénk: miért van tökéletlenség, más szóval: miért létezik teremtés egyáltalán?
Kétségtelennek kell tekintenünk, hogy ez másként nem volt lehetséges, csak úgy, hogy a teremtésnek tökéletlennek, fokozatosnak kell lennie…”
A világ folyásának megvannak a maga korlátai, különben nem is létezhetnék, de célját nem azok a korlátok jelölik ki, melyek határok közé szorítják, hanem mozgása, mely a tökéletesülés felé hajtja.
Az ember megérezte élete rejtett mélységeiben, hogy ami tökéletlennek mutatkozik, az a tökéletesnek megnyilatkozása; éppen úgy, mint ahogy a zenei hallású ember egy dal szépségeire eszmél, holott a valóságban csak hangok láncolatát hallgatja.
Változás és fontosság
„A dolgok összessége minden pillanatban javítja és külsejét szakadatlanul változtatja. Túlbecsüljük fontosságát, mert azt képzeljük, hogy nem változik.
Emiatt az olyan ember, aki foglalkozásánál fogva az életnek bizonyos oldalával szorosabb érintkezésben van, hajlamos arra, hogy ennek arányait nagyítsa; és emiatt túlságos fontosságot tulajdonít a tényeknek, elveszíti az igazság kellő mértékét.”
Botlások és egyensúly
„Mikor megfigyeljük a gyermeket, amint járni próbálkozik, látjuk számtalan botlását: a sikere csak igen kevés.
Ha a megfigyelést csak rövid időn belül végezhetnők, a látvány kegyetlen volna.
De így azt találjuk, hogy az ismételt kudarcok ellenére a gyermeket repeső öröm tölti el, mely támogatja őt lehetetlennek látszó feladata közben.
Látjuk, hogy sokkal kevesebbet törődik a bukásokkal, mint amennyire örül annak, hogy ha csak egy-egy pillanatra is képes egyensúlyát megtartani.”
Adni
„Kétségtelen, hogy az egoizmus is arra ösztönöz, hogy adjunk. Az önző ember azonban csak kényszerből cselekszi ezt.
Olyan ez, mint az éretlen gyümölcs szüretelése: le kell szedni a fáról, miközben le-letörnek a gallyak.
Ha az ember szeret, az adás örömet okoz neki; ahhoz a fához hasonlít, mely lehullatja érett termését.
Minden jóságunk súlya fokozódik önző kívánságaink állandó vonzása folytán; nem tudunk egyhamar megválni tőlük.
Mintha legbensőbb természetünkhöz tartoznának, mintha kettős bőrréteg gyanánt tapadnának ránk és vérzünk, ha megválunk tőlük.
Ha ellenben szeretet lobog bennünk, ereje az ellenkező irányban működik.”
