Az emberek tehát jobban kedvelik azokat, akik vállalják a hibáikat és a tökéletlenségüket. Ez érthető, hiszen sokkal szívesebben azonosulunk olyasvalakivel, aki mer hibázni, mint a mindig perfekcionizmusra törő, tökéletességet hajszolókkal. Ez utóbbiakat ridegnek, megközelíthetetlennek látjuk, nem is tudunk velük azonosulni.
Az esendőség, sebezhetőség kedvessé, emberivé tesz, olyan valakivé, akihez könnyű kapcsolódni és akihez lehet kötődni.
Makulátlanságot színlelve talán elérhetetlennek és tökéletesnek tűnhetünk, de nem válunk szerethetővé, viszont a nyitottság, hibáink vállalása közvetlenebbnek, elérhetőnek és ezáltal szimpatikusabbnak mutat bennünket.
Merjünk tehát időnként hibázni. Olvass még a témában
