A megbecsülés iránti igényünk, a közösség elfogadására való vágyunk valójában biológiai késztetés és mélyen belénk van kódolva. Az ősidőkben a csoporthoz való tartozás biztosította a túlélést, így lényeges volt a többiek szimpátiája. Aki egyedül maradt, képtelen volt vadászni, megvédeni magát, így a biztos halál várt rá. Úgy tűnik, hogy az elfogadás iránti vágyunk azóta sem csökkent, létszükségletünk mások szeretete, támogatása.
Az emberek sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy szeretetet, figyelmet kapjanak a környezetüktől, egyáltalán nem ritka, hogy sokszor hajlamosak magukat olyannak mutatni, amilyennek a többiek látni szeretnék őket – vagy legalábbis amilyennek hiszik, hogy látni szeretnék őket. Sokan meg vannak győződve róla, hogy legjobb önmagukat kell előadniuk és szinte hibátlannak kell mutatkozniuk ahhoz, hogy szeressék őket. A tudomány viszont cáfolni látszik mindezt.
A tudomány szerint nem kell tökéletesnek lenni
Elliot Aronson szociálpszichológus a 60-as években végzett kísérletet a témával kapcsolatban. Két személy teljesítményét kellett értékelni a résztvevőknek: az egyik jelöltet kiváló képességűnek mutatták be és a válaszadásai is majdnem tökéletesek voltak, míg a másik átlagos képességű volt s a kérdéseknek is csak harmadára tudott helyes választ adni. Olvass még a témában
Nő miatt férfi sosem változik meg. Mit kell tudnia egy nőnek 2026-ban a párkapcsolatokról?
„Fogyózok! Mit reggelizzek?” Egészséges reggelik, alakbarát kiadásban
Lassan ingatja a macska a farkát? A cicusok farok-kommunikációja
Amikor a munkám még jó, de már nem vagyok igazán benne: Ez már a kiégés lenne?
Mindkét jelölt ügyetlenkedett: leöntötték magukat kávéval a teszt közben. Az alkalmasabbnak tűnő válaszadó esetében a hibázást szimpatikusnak találta az értékelő közönség, az átlagos képességű jelölt rokonszenvességét viszont csökkentette az esetlenség.
