Kiderült, hogy tényleg féltékenyek a kutyáink

Kiderült, hogy tényleg féltékenyek a kutyáink

Címlap / Életmód / Család / Kiderült, hogy tényleg féltékenyek a kutyáink

A kutyámat egy nagyon jó szakkönyv segítségével neveltem, minden ajánlott praktika bevált. De már akkor sem tudtam azonosulni azzal az alapelvvel, hogy „a kutya az csak kutya”.

Számomra a kutya sosem volt egyszerű ösztönlény (ahogy más állat sem), én mindig úgy gondoltam, hogy ők is éreznek, gondolkodnak, még ha nem is feltétlenül úgy, ahogy mi.

Most úgy tűnik, az újabb és újabb tanulmányok sorra igazolják azt, amit a gazdik már régóta éreznek: a kedvenceink sokkal intenzívebb érzelmeket táplálnak irántunk, mint azt korábban gondoltuk. A Psychological Science magazinban megjelent publikáció szerint korántsem a képzeletünk műve, hogy féltékenyek lennének a kutyáink.

Korábbi felmérésekből már kiderült, hogy a gazdik 80%-a számolt be arról, féltékenységet mutatott a kutyája, amikor más kutyával foglalkozott. Ez megnyilvánult a póráz rángatásában, izgatott viselkedésben, ugatásban, stb. A megállapításokat támasztotta alá a mostani kutatás, amit az Aucklandi Egyetem közreműködésével készítettek.

Kutyák féltékenyek gazdájukra
Nastasic/istockphoto.com

Úgy tűnik, a kutyák azon kevés fajok egyike közé tartoznak, akik a gyerekekhez hasonló féltékenységet mutatnak, amikor az anyjuk más gyermeknek is szeretet ad.

Az emberek esetében a féltékenység szorosan összefügg az öntudattal. Ezért is érdeklődnek a kutatók annyira a féltékenység, valamint a másodlagos érzelmek tanulmányozása iránt az állatvilágban.

Hogyan zajlott a teszt?

A kutatók 18 kutyát vizsgáltak: egy műkutyát és egy gyapjúhengert tettek a kutyák elé, utóbbi volt a kontroll a vizsgálat során. A kísérlet során lehetőséget adtak a kutyáknak, hogy a műkutyát először távolról szemügyre vegyék, majd eltakarták. Ezután a gazdiknak el kellett játszaniuk, hogy simogatják, szeretgetik a rivális ebet.

Ennek láttán, hallatán, a kutyák erőszakosan megpróbálták elérni a gazdájukat, azonban ez nem történt meg akkor, amikor a kontrollként szolgáló gyapjúhengerrel próbálták el ugyanezt a jelenetet a gazdik. 

Bastos és munkatársai a tanulmány során megállapították, hogy a kutyák három emberszerű jellemzőt is mutattak a féltékeny magatartásról:

  • akkor lettek féltékenyek, amikor egy valósnak hitt riválissal lépett kapcsolatba a gazdi
  • akkor is féltékenyek lettek, amikor látótávolságon kívül került sor az interakcióra
  • nem az álkutya jelenlétének hatására, hanem a kontaktus felvételére lettek féltékenyek

Ezek az eredmények alátámasztják, hogy a kutyák egyértelműen féltékenyek a gazdijukra. Bastos szerint még mindig rengeteg munka vár arra, hogy megállapítsák az emberek és más állatok elméje közötti hasonlóság mértékét.

A kutatók szerint túl korai megmondani, hogy a kutyák olyan féltékenységet tapasztalnak, mint mi. Ma már egyértelmű, hogy reagálnak a féltékenységet kiváltó helyzetekre, még akkor is, ha ezek látótávolságon kívül történnek.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!