Sok szülőnek ellenérzése lehet azzal kapcsolatban, hogy miközben teljes őszinteségre törekszik a gyerekével való kapcsolatában, a Mikulással vagy Jézuskával kapcsolatban mégis füllentenie „kell”. Te hogy látod, miként érdemes kezelni ezt a helyzetet, mit és hogyan mondjon a szülő a gyereknek?
Ez egy olyan kérdés, amihez talán inkább a világnézetnek van köze, mint a pszichológiához. Persze ilyenkor gyakran felmerül a „soha ne hazudjunk a gyereknek” gondolat, ám ez – ahogy az általánosítások legtöbbször – nem mindig igaz. Mellesleg azzal sem értek egyet, hogy a felnőttek soha ne hazudjanak egymásnak, és egyébként a Tízparancsolatban sem az áll, hogy „Ne hazudj!”, hanem az, hogy „Ne tégy hamis tanúbizonyságot!” – ami nagyon nem ugyanaz.
Pszichológiai szempontból itt inkább az a két dolog érdekes, hogy a szülő legyen hiteles, önazonos. Azaz ne mondjon olyat, amiben nem hisz, amit nem tudna képviselni egy felnőttel szemben is. Illetve a szülők lehetőleg legyenek egy véleményen a dolgot illetően, „egy irányba húzzák a szekeret”. A Mikulás és a karácsony is a kultúránkhoz tartozik, és ebbe bevezetni a gyereket a szocializáció része. Mivel a gyerek a mi családunkban nevelkedik, ezért abba a kultúráról való gondolkodásba vezetjük be, amiben mi magunk is hiszünk. Ebben az értelemben ne hazudjunk a gyereknek.
Ha számunkra a karácsony egy kötelező kör, kiüresedett üzlet, akkor ne beszéljünk a gyereknek a szeretet ünnepéről és a családi házba beköltöző angyalokról. Viszont ha felnőttként is odacsempésztük a férjünknek a fa alá az ajándékot, amikor még kettesben éltünk, akkor ezt a szép szokást meg lehet hagyni a gyerekekkel is. A gyerekek megértik a „mintha-játékokat” egy idő után, azaz megértik azt is, hogy mindenki tudja, hogy nem az Angyalka teszi oda az ajándékot, de mégis eljátsszuk. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
