4. Hatalmas kreativitás
Egy 2015-ben készített vizsgálatban 300 hírességet monitoroztak a kutatók. A tanulmányból kiderült, hogy nagyon jó dolog télen születni, főképp, ha hírnevet szeretnénk szerezni csemeténknek vagy művészi útra kívánjuk terelni, ugyanis a januárban és februárban születettek hatalmas kreativitással és képzelőerővel vannak megáldva. Ezek a gyerekek egyedi gondolkodásmóddal rendelkeznek, és szinte sosem fogynak ki az új ötletekből. Jól fogadják az eléjük gördített akadályokat, és minden feladattal megbirkóznak.
5. A téli gyerekek jóval fejlettebbek a mozgásban
Sok téli babáról elmondható, hogy előbb elsajátítanak bizonyos mozgásformákat pl. kúszás, mászás, mint többi társuk. Sőt, a decemberi gyerekek például hamarabb is kezdenek el beszélni, ám amint ez megtörténik, egyfolytában locsognak – persze jó értelemben.
Bár való igaz, hogy a fentebb felsorolt állítások jó része tudományos kísérletekkel van alátámasztva, azért nem minden gyerek ugyanolyan. Lehet, hogy a te gyereked is télen született, és korántsem igaz rá az összes állítás, de mindez fordítva is igaz. Olvass még a témában
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Az én lányom tavaszi, a fiam pedig nyári születésű, és jócskán találtam rájuk is igaz állításokat a felsorolt téli jellemzőkből. Úgyhogy a legfontosabb, hogy sose általánosíts, és ha téli gyerekedre nem jellemzőek a felsoroltak, semmiképp ne ess kétségbe. Akár nyári, akár téli, tavaszi vagy őszi egy kisgyermek, a lényeg mindig egy és ugyanaz: az egészség.
Következő cikkünkRajzolj egy hegyi tájat, és derítsd ki mit árul el a lelkedrőlA következő személyiségtesztben csak egy üres papírra, egy ceruzára és persze a képzelőerődre lesz szükség. Rajzolj egy általad elképzelt hegyet a lapra, egy utat, néhány fát, és az eget, utóbbit saját belátásod szerint. Ez azt jelenti, hogy akár eshet az eső, süthet a nap vagy éjszakai is lehet az égbolt, ez teljes mértékben…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






