Életmód / Egészség

Mit tegyek, ha nem kívánom a párom, pedig szeretem

A szexuális anorexia létező, és hosszú idő óta terápiát igénylő betegség, ennek ellenére nem túl régen kapta meg e találó, és kissé zavarba ejtő elnevezést. Lényege a teljes önmegtartóztatás, a szexuális örömök teljes elutasítása és kizárása, akár házasságból vagy tartós párkapcsolatból is.

Az önként vállalt szexuális éhezés nem új keletű dolog, a párkapcsolati zavarok nagy százalékában van jelen, kimondva vagy kimondatlanul. A megoldás és gyógyulás akkor születik, ha a probléma és az eltávolodást okozó lelki sebek megfelelően kezelve vannak, és a felgyülemlett feszültségekből fakadó konfliktusokat nem söprik többé a szőnyeg alá. Az érintett pár végre kinyitja a szemét és elindulnak egymás felé a kommunikáció hídján, mert megoldást égető fontosságúnak érzik.

Régen egy nőnek „nagy köténye” kellett, hogy legyen, melynek takarásában sok minden elfért, egy egész házasság története, csalárdsággal, hűtlenséggel, bordéllyal, elhidegüléssel és szex megvonással együtt. Akkoriban valóban elfojtani volt ildomos mindennemű hálószobai problémát, ellenben ma szomorú, magányos, gyógyulni vágyó szexanorexiások és parlagon hagyott társaik egyre nagyobb számban vesznek részt terápiás foglalkozásokon

De mi okozza az önként vállalt éhezést a párkapcsolatokban?

Elmondható, hogy a pszichés zavar máshogy jelentkezik nők és férfiak esetében, más a kiváltó ok, és máshogyan élik meg a perifériára szoruló, elhanyagolt fél szerepét. Egy feminin szerepét tudatosan megélő nő hagyja, hogy a férfi viselje a nadrágot, vagy inkább a koronát. A férfinek éreznie kell, hogy kiteljesedik a férfiszerepben, ami azonban nem jelenti azt, hogy túlzottan dominánssá válik. Manapság hajlamosak vagyunk hurrá-feminizmusban élni, a mellünket döngetjük és eredményeinkkel villogunk, lám, mi mindenre képesek vagyunk férfisegítség nélkül is. Férfi gondolkodásmóddal, férfi problémamegoldó készséggel, férfi módra élünk, csak éppen vaginával. Szingli anyák vagyunk és csapot szerelünk, kerítést festünk, csempét fugázunk, mert ez is megy nekünk. A párkapcsolatban ezt nem tehetjük meg, mert ha a férfi fejéről letaszítjuk a koronát, összezavarodik, és úgynevezett szerepkáosz jön létre. A férfi nehezen viseli, ha megszűnik férfi lenni. Bezárul, akár egy kagylóhéj, potenciazavara lesz vagy partnere iránt érzett dühét és frusztrációját tudat alatt szexuális anorexiába fojtja. A partnerét szexmegvonással bünteti, így próbálja valahogyan visszaszerezni a kontrollt. Mit érez ilyenkor a nő?

Olvastad már?  Karezza: a szex technika, aminek nem célja az orgazmus. 5 ok, amiért mégis felrázhatja a házaséleted

Női mivoltának teljes megsemmisülését érzi, önbecsülése, női önbizalma sárba tipródik, hiszen úgy gondolja, nőként annyit ér, amennyire kívánja a partnere. A hitvesi ágy hideg, mint a jég, a dupla ágyon megjelenő demarkációs vonal aligha léphető át. Megoldatlannak tűnő gondok adódtak, csendek vannak, és egymástól távolodás. Egy ideje mesterségesen hűtjük, jegeljük magunkat, félünk lángra kapni, mintha kárt tehetne bennünk a szerelmes együttlét, mintha az maradandó égési sérülésekkel járna. Blokkoljuk magunkat és erőfeszítések árán magunk elé húztuk a falat, még a behajtani tilos táblát is kifüggesztenénk. Mert való igaz, dermesztően hideg falba ütközik, a saját leheletét is látni véli, aki nálunk próbálkozik, önkéntes jégkirálynők lettünk, menthetetlenül hidegek. Fejben eldöntöttük, mint minden lelki kérdést.

A szexuális problémával orvoshoz forduló nők nagy része nem a hiányzó nemi vágyról, hanem az orgazmus elmaradásáról panaszkodik. Számos olyan nő van azonban, aki még mindig hallgat a problémáiról, és azt a furcsa nézetet vallja, hogy a szexuális együttlét valamilyen szükséges rossz, nyűg, kötelező program, melyen hamar túl kell esni a plafon gletthibáit bámulva. Még hasznos is lehet, mert közben össze lehet állítani a hétvégi bevásárlólistát, vagy netán be lehet jelentkezni a fodrászhoz. Persze csak gondolatban.

Nincs frigid nő, csak ügyetlen férfi – tartja a mondás, mely sok férfi lelkében és férfias önbecsülésében, valljuk be, alaposan megmártogatja a tőrt. Valójában az orgazmuszavar nem jelent frigiditást, hiszen csak elenyészően fordulnak elő olyan nők, akik még soha nem éreztek szexuális izgalmat – és ők azok, akikről tényleg elmondható, hogy frigiditással küszködnek. A szexuális képesség tanulható, és tökélyre fejleszthető, tehát a jelenlegi orvoslás nem ismeri el a frigiditás mint betegséget. A női frigiditásnak a testi tényezők kizárásával számos lelki oka van. Ilyenkor sok esetben párkapcsolati problémák okozzák.

Olvastad már?  Ezért válik toxikussá egy kapcsolat, amibe mindig csak az egyik fél fektet energiát

Nem megoldás a külön ágy és külön asztal, a látszólagos csend sem megoldás, miközben a lélek háborog. Ezek csak még messzebbre taszítanak. Előbb a lelket kell felmelegíteni és abba életet lehelni, a test utána önként olvadásnak indul. A problémát odafigyeléssel, türelemmel, és az okok óvatos feltárásával lehet csak burkából kibontani. Frigid nők nincsenek. Állhat a háttérben negatív érzelem, szorongás, feloldatlan múltbeli élmény is. Tiszta, őszinte, bátorító kommunikációval azonban feloldható a blokk, és újra felszabadultan élvezhetjük teljes értékű, magabiztos női létünk örömeit.

Munkahelyi teljesítménykényszer, tartós stressz és párkapcsolati monotónia is vezethet szexuális anorexiához, ennek különböző fokozatai lehetnek, előfordul, hogy az érintett fél a másik ember közelségét sem viseli el, a privát szférába való behatolás már feszültséget okoz, az érintés, ölelés egyenesen irritáló. Az ilyen ember például azt is elutasítja, ha a partnere feszültségoldásként meg szeretné masszírozni. A szexanorexiás tévesen úgy gondolja, ha elfojtja és kordában tartja a legősibb vágyat és képes távol tartani magát az ösztönvilágtól, akkor minden más fölött is képes lesz uralkodni.

Szomorú tendencia, hogy a párok sajnos gyorsan lemondanak egymásról és lassú halálra ítélik az egykor jól működő kapcsolatot. A szexanorexia türelemmel és kreativitással tartósan, terápia nélkül is gyógyítható, csak el kellene indulni végre egymás felé nyíltan, őszintén, a kommunikáció hídján. Egy fedél alatt, két lakatlan szigeten gubbasztani egymástól fényévnyi távolságban, ráadásul ugyanabban az ágyban, a lehető legrosszabb megoldás.

Mik a szexuális anorexia egyértelmű jelei?

  1. Vonakodsz összebújni, tehetetlennek érzed magad, partnered nem ért meg.

  2. Nem tudod kifejezni a szeretetedet, partnered képességeit nem dicséred, nem ismered el.

  3. Túlságosan elfoglalttá teszed magad, hogy ne kelljen időt szakítani az együttlétre.

  4. A párodat hibáztatod szexuális problémáidért.

  5. Nem fekszel le partnereddel, inkább pénzen vásárolsz magadnak szerelmet.

  6. Képtelen vagy beszélni megfogalmazhatatlan haragodról.

  7. A folyamatos kritikától elszigeteltté válsz.