Címlap / Életmód / Egészség / A társas patkányok a kísérletben nem...

A társas patkányok a kísérletben nem lettek drogfüggők! Érdekes kutatások és egy ország, ahol felére csökkent a drogfüggők száma

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Nincsenek lelki társak

Egy, az 50-es évek óta végzett nemzetközi felmérés szerint az egy főre jutó lakóterület mérete folyamatosan növekszik a fejlett országokban. Ezzel párhuzamosan azonban folyamatosan csökken azon közeli barátok, hozzátartozók száma, akikhez egy ember krízis esetén fordulhatna. A felmérés azért is meglepő, mert ennek épp az ellenkezőjét feltételezhetjük. A közösségi oldalak hatására él bennük az a – Hari szerint téves – tudat, hogy egyre több barátunk van.

Az újságíró a droghasználathoz hasonlónak tartja az internet és az okostelefon-függőséget. Gyakran hangoztatott véleménye, hogy a közösségi oldalakon követőket, lájkokat gyűjtő felhasználók egy hamis valóságot teremtenek maguknak. Miközben azt a látszatot keltik, gyakran önmaguk számára is, hogy egy széleskörű, globalizált világban élnek, ahol bárkivel, bármikor felvehetik a kapcsolatot, valódi barátaik, lelki társaik nincsenek.

A szakember úgy véli, sokak élete egyre inkább úgy fest, mint az állatkísérletben a magányos patkány ketrece és nem úgy, mint a társakkal, színes labdákkal teli patkánypark, amelyben az állatok elkerülték a függőséget.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.