Szívfájdítóan szép lelet: csörgőjével együtt temették el a babát 2500 évvel ezelőtt

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Szívfájdítóan szép lelet: csörgőjével...

Szívfájdítóan szép lelet: csörgőjével együtt temették el a babát 2500 évvel ezelőtt

🎥 Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint

Mit tudunk a lausitzi kultúráról?

A lausitzi kultúra a Kr.e. 1200 és Kr.e. 800 közötti időszakban virágzott Közép-Kelet Európában, és elsősorban a temetkezési szokásaik miatt maradtak fent róluk adataink. Arról, hogy melyik etnikumhoz tartozott maga a kultúra, illetve az urnamezős temetkezés, nincs tudomásunk, annyi azonban bizonyos, hogy nagyon ritka volt a mai értelemben vett hagyományos temetés, a halottakat szinte mindig elhamvasztották.

A temetkezési szokások alapján úgy tűnik, hogy a kultúrában nagyon erős volt a család összetartó ereje, ezt mutatja, hogy az egy időben elhunyt családtagokat egymás közelében helyezték végső nyugalomra, illetve hogy a hitük szerint bekövetkező útra, és túlvilági életre ajándékokkal látták el a szeretteiket.

Sokat elárul a kultúráról az is, hogy az egészen apró gyermekeknek is voltak személyes tárgyaik, játékaik, amelyeket a tragikusan korán bekövetkezett halál esetén a picikkel együtt temettek el.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!

Macska saját vagyonnal, diétás kóla reggeltől estig – elképesztő tények a legendás Karl LagerfeldrőlKövetkező cikkünkMacska saját vagyonnal, diétás kóla reggeltől estig – elképesztő tények a legendás Karl Lagerfeldről
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.