A művészet nyelve
Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatójának véleménye szerint a fogékonyságunk a művészetek iránt velünk született.
„A mamájuk hasában már megfigyelhető, hogy a magzatok aktív zenehallgatók. Később, gyerekkorukban is sokan fel tudják idézni az akkor hallott muzsikát. A színház összművészet. A zene, a mozgás, a varázsnyelv és a mese – ami nem mindig a szóbeli történésekhez kötődik, gyakran a cselekvések fejezik ki a mesét –, valamint a képzőművészet együttesen, egymást erősítve hatnak a nézőkre, már a legkisebbekre is. Azért lehet világszerte sikeres a csecsemőszínház, mert a művészet nyelvén megtalálja az utata legkisebbekhez úgy, hogy közben a felnőtteket is elvarázsolja” – magyarázza a színház igazgatója.
A Kolibri Színház repertoárja a gyerek és ifjúsági korosztályok igényeihez szabott: a korosztályos problémáikat megértéssel, emberi problémaként ábrázolják, így a hozzájuk látogató kicsik és a fiatalok érzik, hogy itt komolyan veszik őket. Olvass még a témában
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
„Házasodj! Egy jó feleség mellett boldog ember lesz belőled, egy rossz mellett filozófus.” – 10 vicces idézet a történelem legnagyobb (férfi) koponyáitól
Aprított papír a kertben? Ezt a 3 trükköt imádni fogod!
Főzz sajátból: Gyorsan növő zöldségek, amiket a lakásban is termeszthetsz
„A gyerekek szeretnének felnőni, minden őket foglalkoztató kérdésről szeretnék megtudni az igazat, és előadásainkkal ebben segítjük őket. A szórakoztatás és az igazság kimondása nem mond ellent egymásnak. Előadásaink művészi hatásaival, mondanivalójával, valamint a hozzájuk kapcsolódó színházi nevelési foglalkozásokkal egyaránt az örömteli színházi élményt szolgáljuk, ezt tartjuk elsődlegesnek” – mondja Novák János.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





