Párkapcsolat / Szerelem

Szerelmi háromszögek

Szerelmi háromszögek

Fogadkozol, hogy te aztán nem kerülsz ilyen kényes helyzetbe, de valamilyen úton-módon mégiscsak belesodródsz. Mégis mit tehetsz, ha eggyel többen vagytok a kapcsolatban?

Hogyan jön létre?

Alapvető norma, hogy egy párkapcsolatot két ember alkot. Hűséget, őszinteséget és monogámiát várunk partnerünktől, akivel szeretnénk egymás minden igényét kielégíteni. Igen ám, de néha előfordul, hogy valamit mégis hiányol a párunk, amit aztán megtalál egy másik félnél. Ezzel pedig máris létrejött a szerelmi háromszög.

Az okok elég sokfélék lehetnek: a szexuális életre vonatkozó hiányosságoktól kezdve, az unalmon át a kommunikációs problémákig bármi késztetheti a pasidat arra, hogy egy másik nőnél kezdje el keresni a hiányzó boldogságot. A harmadik fél jelenléte legtöbbször titokban marad előtted, ám apró jelekből, mint például párod megváltozott viselkedése és szokásai, a munkahelyi túlórák hirtelen megszaporodása vagy a gyanús telefonhívások és sms-ek, könnyen észreveheted. 

Mit tehetsz ebben az esetben?

Ha beigazolódott a gyanúd, miszerint egy szerelmi háromszög részese lettél, akármilyen nehéz is fékezni az indulataidat és a sérelmeidet, ne ronts ajtóstól a házba! Így biztosan nem születik jó megoldás. Inkább próbálj úrrá lenni a fájdalmadon és maradj higgadt! Ültesd le a párodat és beszéld meg vele a problémát! Ez hasznos dolog, ugyanis így megtudhatod, hogy mégis hogy jutott odáig a kapcsolatotok, hogy abban megjelent egy harmadik fél is. 

Akármennyire is nehéz, de fogadd el, ha nemcsak rajtad kívül álló okok vezettek idáig, hanem neked is részed volt a dologban! Tudjuk, hogy nehéz egy ilyen helyzetet feldolgozni, de ha fontolóra veszed a hallottakat, akkor amennyiben mindketten akarjátok, az ismeretek birtokában megkezdhetitek az elromlott viszony helyreállítását. Azonban nagyon fontos, hogy a párod ezután megszakítson minden kapcsolatot a másik nővel, ez ugyanis elengedhetetlenül fontos a bizalom visszaállításához. 

Amikor nem egy szerető a harmadik

Bár a szerelmi háromszög kapcsán szinte kivétel nélkül egy szerető jelenlétére gondolunk, ám vannak olyan esetek, amikor egy barát vagy párod édesanyja áll közétek. Mivel itt szó sincs megcsalásról, így eleve nincs titkolódzás, de egy ilyen helyzet is ugyanúgy megviselhet és féltékenységet ébreszthet benned, mintha egy másik nő lenne az a bizonyos harmadik.

Igencsak bosszantó tud lenni, ha a pasid a barátaival vagy az anyjával sokkal bizalmasabb viszonyt ápol, minden apró titkáról tudnak és előbb osztja meg velük élete fontos pillanatait és döntéseit, mint veled. Ezért joggal érezheted úgy, hogy téged kirekeszt az életéből és nem is vagy olyan fontos számára. Tudd, hogyha ilyen helyzet áll fenn, szintén az a képlet, mint a klasszikus szerelmi háromszögek esetében. A párod valamely érzelmi hiányosságának kielégítésére tölt több időt más emberekkel. 

Hasonló lehet a helyzet, ha az ex folyamatos jelenléte zavarja a kapcsolatotok nyugalmát, mert a pasid folyton róla nosztalgiázik. Kevés bosszantóbb dolog létezik annál, mint amikor valóságos szellemként van jelen kedvesed exbarátnője.

Úgy érzed, hogy még küzdeni sem tudsz ellene, hiszen hogyan vennéd fel a harcot egy olyan emberrel, aki fizikai valójában nincs is jelen a kapcsolatotokban? Ezekben a helyzetekben is csakis az őszinte, okokat feltáró beszélgetés vezethet eredményre. Akár a szakítás, akár a folytatás mellett döntötök, azt sose felejtsd el, hogy a te lelki békéd a legfontosabb!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást